Áttekintés
A csapat komoly gondba került, miután felmerült, hogy az első autójuk, az Arrows FA1 lényegében a Shadow DN9 másolata. Mivel már ekkor valószínűsíthető volt, hogy a jogvitát nem fogják tudni megnyerni, a csapat megterveztette az új, immár teljes egészében saját szellemi alkotásának minősülő A1-est. Az osztrák nagydíjon már debütálni is tudott, épp azt követően, hogy a bíróság megállapította az FA1-es szabálytalanságát, tehát a csapat egyetlen versenyt sem hagyott ki.
Egyike volt az első olyan autóknak, amely a szívóhatás (ground effect) maximális kihasználása mentén épültek meg. Habár rohamtempóban fejlesztették ki és elég idő sem állt rendelkezésre a tesztelésre, az autó egészen versenyképes volt. Patrese az 1978-as idényzáró kanadai futamon a negyedik helyen ért vele célba, valamint Belgiumban és Monacóban még 1979-ben is tudtak vele pontokat szerezni. Utóbbi esetében Jochen Mass akár harmadikként is befejezhette volna a versenyt, ha nem hátráltatta volna fékhiba.
Az 1978-as olasz nagydíjon Patrese miatt indult ki az a rajt utáni tömegbaleset, amely miatt közvetetten életét vesztette Ronnie Peterson. A GPDA, és különösen James Hunt Patresét hibáztatta mindezért, több pilóta követelésére az amerikai nagydíjról el is tiltották, sőt büntetőeljárás indult ellene, amely csak három évvel később zárult le.
Összesen hat kasztni épült, ezek közül hármat használtak 1978-ban. Ebből egyet átépítettek és építettek még egy teljesen új kasztnit is, a már eltervezett módosításokkal az argentin nagydíjra. Ez utóbbi azonban már a szabadedzésen összetört, ezért újjáépítették, ennek során újabb módosításokat eszközölve rajta. Az 1979-es monacói futam után már az új, radikális tervek mentén született A2-essel versenyeztek, Patrese azonban még egyszer visszaült a futamon Kanadában, és sokszor a szabadedzéseken is azzal körözött, mert jobb autónak tartotta. Az autókon 1979-ben annyi módosítást végeztek, hogy merevebbé tették a kasztnit és átdolgozták az oldaldobozokat a hátsó felfüggesztéssel, továbbá új hátsó szárnyat is kapott az autó.
Az A1-eseket később a Charles Clowes Racing vette meg, amely a brit Formula–1-es bajnokságban versenyeztette azokat 1979-ben és 1980-ban. Az első évben Rupert Keegan bajnok lett vele, a második idényben Guy Edwards szoros küzdelemben bajnoki bronzérmes lett.
Riccardo Patrese
Rolf Stommelen
1978-as Formula–1 osztrák nagydíj
1979-es Formula–1 kanadai nagydíj