Története
A Voljavica helynév antropológiai eredetű. A nagyon régi, protoszláv „vol”, „voli” (szeret) alapszóból, származik. Olyan helyet jelöl, mely a Voljavčan nemzetséghez tartozik, mely névhez a délszláv protonyelv „-ica” kicsinyítő képzője járult.
A falu történelmi gyökereit az oszmán korig vezetik vissza, amikor a tágabb régiót Bosznia 1463-as meghódítását követően az Oszmán Birodalomhoz csatolták. A terület a Zvorniki szandzsák közigazgatási fennhatósága alá tartozott, amelyet 1478 és 1483 között hoztak létre az Oszmán Birodalom egyik kulcsfontosságú balkáni kerületeként. A szandzsák magában foglalta a Drina folyó menti területeket. A 16. századi korai oszmán defterek, melyeket 1519-ben és 1533-ban állítottak össze, számos falut dokumentálnak a szandzsákban, amelyek mezőgazdasággal foglalkoztak és ezután adóztak, tükrözve a települések folytonosságát a régióban. A 19. századra Voljavica különálló muszlim többségű településsé vált, amelyet a timar rendszerben alkalmazott hagyományos gazdálkodási gyakorlatok jellemeztek, ahol a földet a katonai szolgálatért cserébe szpáhikmak osztották ki, elősegítve a növénytermesztésre és az állattenyésztésre összpontosító társadalmi-gazdasági struktúrát. A szandzsákból származó oszmán defterek azt mutatják, hogy a környékbeli falvakat, beleértve a Zvornik és Bratunac közelében lévőket is, túlnyomórészt iszlámra áttértek vagy migráns muszlim lakosság lakta, ami hozzájárult a régió demográfiai változásához a 15. és 19. század között. Kelet-Bosznia régészeti leletei korlátozott folytonosságra utalnak a középkori Bosnyák Királyságból származó a ritka kerámialeletek, melyek a Drina-völgyben az oszmán előtti vidéki településekre utalnak, bár a Voljavicához kapcsolódó konkrét tárgyak továbbra sem ismertek. A késő oszmán időszakban Voljavica periférikus vidéki közösségként szolgált a szandzsák közigazgatási reformjai idején.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1879-ben az első osztrák-magyar népszámlálás során a Srebrenicai járáshoz és Voljevica községhez tartozó településnek 41 háztartása és 210 muszlim lakosa volt. 1910-ben a Srebrenicai járáshoz tartozó településen 58 háztartást 332 muszlim és 27 ortodox szerb lakost találtak. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A Független Horvát Állam (NDH) 1941 áprilisában történt megalakulásával a település is ennek része lett.
A második világháború alatt Voljavica és a környező Bratunac környéki falvak a tengelyhatalmak megszállása alatt álltak, ahol a régió lakosai 1941-től csatlakoztak a kommunista vezette partizánerőkhöz, hozzájárulva a korai felkelésekhez és szabotázsakciókhoz az usztasák és a német csapatok ellen a Drina folyó mentén. Csetnik royalista csoportok is működtek a régióban, kezdetben együttműködve a partizánokkal, mielőtt szövetségeket bontottak volna, ami belső konfliktusokhoz vezetett, amelyek jelentős nehézségeket okoztak, és mélyen gyökerező történelmi traumákat idéztek elő a bosnyák közösségben az etnikai erőszak és a faluégetések közepette. A terület többször gazdát cserélt az 1945-ös végső partizán felszabadításig, a harcokban ezrek haltak meg.
A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt. A falu gazdasága továbbra is az önellátó gazdálkodásra és az erdőgazdálkodásra épült, ami jellemző a boszniai felföldi közösségekre, és stabil, túlnyomórészt bosnyák lakosságot tartott fenn jelentős migráció vagy iparosodás nélkül. Az 1960-as és 1980-as évek legfontosabb előrelépései közé tartozott az útfelújítás és a villamosítás, amelyek a Drina-völgy szélesebb körű kezdeményezéseihez kapcsolódtak, mint például a vízerőművek bővítése és a közlekedési hálózatok, amelyek javították a mezőgazdasági termelés összeköttetéseit. Ahogy az etnikai feszültségek az 1980-as évek végén Jugoszláviában fokozódtak, a régió közvetett nyomást érzett a politikai széttöredezettség miatt.
A boszniai háború idején 1992 május 12-én a szerb erők kiűzték a faluból a muszlim lakosságot, házaikat pedig kifosztották és lerombolták. A támadás során a teljes falu elpusztult. A falu lakóit arra kényszerítették, hogy az erdőkön keresztül a közeli, ENSZ által kijelölt Srebrenicai biztonsági övezetbe meneküljenek. Ez a kitelepítés is hozzájárult Srebrenica enklávéjának túlzsúfoltságához, ahol Voljavica és a környező területekről származó ezrek élték át a hároméves ostromot, amelyet éhezés, bombázás és korlátozott humanitárius segélyek érkezése jellemezett. A falu történelme elválaszthatatlanul összefonódik az 1995 júliusi srebrenicai népirtással, amikor a boszniai szerb erők lerohanták az enklávét, és szisztematikusan több mint 8000 bosnyák férfit és fiút választottak el családjaiktól és végeztek ki.
A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a falu a Boszniai Szerb Köztársasághoz és Bratunac községhez került. A daytoni megállapodást követően Voljavica, a Szerb Köztársaság Bratunac községének részeként a menekültek visszatérésére és vagyonvisszaszolgáltatására vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá került, bár a végrehajtás jelentős akadályokba ütközött, mivel a Srebrenica közelében, háború sújtotta keleti régióban fekszik. A megállapodás területi lehatárolása értelmében a faluban folyamatos viták folytak a tulajdonjog és a helyi közigazgatás körül, amelyeket súlyosbított a keményvonalas szerb politikai struktúrák dominanciája, amelyek kezdetben akadályozták a kisebbségek visszatérését.
A bosnyák menekültek Voljavicába és a környező területekre történő hazatelepítése szerény mértékben kezdődött 1996-ban, de a 2000-es évek elejéig korlátozott maradt, 2000-re szinte egyetlen bosnyák sem tért vissza Bratunacba a háborús etnikai feszültségek miatti átható biztonsági fenyegetések miatt. Az erőfeszítéseket tovább korlátozták a vidéki területeken található kiterjedt aknamezők, amelyek akadályozták az elhagyott ingatlanokhoz való hozzáférést, valamint az 1992-1995-ös konfliktus során otthonok széles körű pusztulása, ami arra kényszerítette a visszatérőket, hogy először elhagyják a helyszíneket, mielőtt jogosultak lettek volna a segélyre. Az UNHCR nemzetközi újjáépítési kezdeményezéseket vezetett, menedékhelyreállítási segítséget, aknamentesítési támogatást nyújtott olyan partnereken keresztül, mint az UNDP, valamint alapvető humanitárius segélyt, például szerszámokat és vetőmagokat az elkötelezett visszatérőknek, akik visszavették az ingatlanjaikat; hozzájárulva ahhoz az országos tendenciához, hogy Bosznia becsült 500 000 megrongálódott otthonának körülbelül felét a 2000-es évek közepére újjáépítették.
Az elmúlt években Bosznia-Hercegovina EU-csatlakozási folyamata a regionális stabilitás és a visszatérés fenntarthatóságának támogatása érdekében közvetve befolyásolta az infrastruktúra fejlesztését a településeken az EU által finanszírozott projektekkel, amelyek az utakat és a közműveket fejlesztették a regionális stabilitás és a visszatérés fenntarthatóságának támogatása érdekében. A folyamatos kivándorlás azonban megnehezítette a népességstabilizációs erőfeszítéseket, mivel a helyi gazdaság nagymértékben támaszkodik a külföldről érkező átutalásokra, hogy ellensúlyozza a magas munkanélküliséget és a korlátozott ipari fellendülést. Ma Voljavica csendes vidéki település, amelynek demográfiai változásai a kelet-boszniai etnikai tisztogatás és népirtás tartós sebeit hordják magukon.
Bosznia-Hercegovina
é. sz. 44° 09′ 53″, k. h. 19° 22′ 46″44.164700°N 19.379400°EKoordináták: é. sz. 44° 09′ 53″, k. h. 19° 22′ 46″44.164700°N 19.379400°E
