IV. Lajos német-római császár

Német királyság

1313 augusztusában meghalt VII. Henrik német-római császár és német király. Törvényes utódát, Luxemburgi Jánost a választófejedelmek egy része félreállította, és inkább Lajost támogatták. Ellenfele unokatestvére, Frigyes volt, akit 1314. október 19-én négy szavazattal német királynak választottak (Frigyesre szavazott Lajos bátyja, I. Rudolf rajnai palotagróf is). A következő napon azonban Péter mainzi érsek kezdeményezésére új választásra került sor, ahol Lajos már öt szavazatot kapott a mainzi, trieri, cseh, brandenburgi és szász–lauenburgi választótól.

1314. november 25-én Lajost az aacheni katedrálisban megkoronázták, míg Frigyest Bonnban koronázta meg a kölni érsek. A két király között háború tört ki, amelynek során Lajos 1316-ban elismerte Svájc függetlenségét a Habsburg hercegektől. A háborút az 1322. szeptember 28-án vívott mühldorfi csata döntötte el, ahol a Lajos által vezetett bajor csapatok vereséget mértek Frigyesre, foglyul ejtvén őt magát és 1300 osztrák nemest.

A győzelem ellenére XXII. János pápa nem ismerte el Lajos uralmát és a kettejük közötti vita 1324-ben odáig fajult, hogy a pápa kiközösítette Lajost.

Lajos három évig tartotta fogva Frigyest a trausnitzi várban, végül azonban Frigyes bátyja, I. Lipót osztrák herceg és a pápa nyomására 1325. március 13-án szabadon eresztette. Frigyes vállalta, hogy visszatér a fogságba, ha nem tudja Lipótot meggyőzni, hogy hagyjon fel az ellenállással Lajossal szemben. Mivel Lipót valóban nem akarta elfogadni Lajos uralmát, Frigyes visszatért Münchenbe, bár a pápa is felmentette Lajosnak tett esküje alól. Lajost ez a nemes gesztus annyira lenyűgözte, hogy felújította barátságát Frigyessel és megegyeztek, hogy közösen fognak uralkodni az egész birodalom felett.

Az egyezség azonban sértette a pápa és a választófejedelmek érdekeit, így az ő nyomásukra 1326. január 7-én Ulmban újabb egyezséget kötöttek: eszerint Frigyes uralkodik Németországban mint a "Rómaiak királya", míg Lajos elfoglalta a német-római császári trónt. Lipót bátyja halála után azonban Frigyes lemondott a birodalomban betöltött posztjáról, és 1330-ban bekövetkezett haláláig osztrák hercegként uralkodott.

Német-római császárság és konfliktus a pápával

Az 1326-os kiegyezés után Lajos Itáliába vonult, és 1327-ben Milánóban itáliai királlyá koronázták. Lajos már 1323-ban sereget küldött Itáliába, hogy megvédjék a császárság szövetségesét, Milánót a nápolyi seregek támadása ellen, akik a francia királlyal együtt a pápát támogatták a császárság elleni harcában.

1328 januárjában Lajos bevonult Rómába, ahol az idős Sciarra Colonna szenátor, névleg a római nép kapitánya császárrá koronázta. Három hónappal később Lajos kiadott egy kiáltványt, amelyben "Jacques de Cahors"-t, azaz XXII. János pápát eretnekséggel vádolta meg, és megfosztotta a pápai címtől. Egy ferences szerzetest, Pietro Rainalduccit tett meg ellenpápának V. Miklós néven, ám 1328 augusztusában mindkettőnek menekülni kellett Rómából, mivel Róbert nápolyi király sereget és flottát küldött ellenük.

1337-ben Lajos szövetséget kötött III. Eduárd angol királlyal VI. Fülöp francia király ellenében - utóbbi XII. Benedek pápa támogatója, valamint a pápa és a császár közötti megegyezés ellenzője volt. 1338-ban Eduárd a császári udvar vendége volt, ahol Lajos a birodalom vikáriusává nevezte ki. 1341-ben azonban a szövetség felbomlott, mert úgy tűnt, hogy Lajos és Fülöp meg tudnak egyezni, erre azonban végül nem került sor.

A pápasággal folytatott további tárgyalások kudarca miatt 1338-ban hat német választófejedelem kijelentette, hogy a választófejedelmek többsége által megválasztott személy automatikusan megkapja a császári címet és nem szükséges a pápai megerősítés.

Uralkodása

Lajos a Teuton Lovagrend erős támogatója volt. 1337-ben megbízta a rendet, hogy hódítsa meg (és térítse keresztény hitre) Litvániát és Oroszországot, annak ellenére, hogy a lovagok csak három kisebb terület meghódítására kértek engedélyt.

Energiája nagy részét a birodalom gazdaságának fejlesztésének szentelte. Ennek fontos eleme volt a városok támogatása. Számos kiváltságot adományozott, egyebek közt Frankfurtnak vásártartási jogot biztosított, Lübeck városának pedig engedélyezte, hogy arany pénzérmét verjenek.

1323-ban legidősebb fiának, Lajosnak adta a brandenburgi őrgrófságot. 1329-ben visszaadta bátyja fiainak, Rudolfnak és Rupertnek a Rajnai Palotagrófságot. 1335. május 2-án a Karintiai Hercegséget birodalmi hűbérbirtokként II. Albert és Ottó osztrák hercegeknek adományozta.

1340-ben I. János herceg halálát követően uralma alatt egyesült az egész Bajor Hercegség. 1342-ben családja számára megszerezte Tirolt, miután érvénytelenítette János Henrik morva őrgróf és felesége, Margit házasságát, és Margitot legidősebb fiához, Lajoshoz adta.

Harca a Luxemburgi-házzal

Lajos dinasztikus politikája és külpolitikája révén számos ellenséget szerzett magának a német nemesség körében, fő ellensége a Luxemburg-ház volt. 1346 nyarán Luxemburgi Károlyt VI. Kelemen pápa támogatásával ellenkirálynak választották. Károlyt általában a pápa bábfigurájának tartották. Bár Károly nagy sereget gyűjtött, Lajos számíthatott a birodalmi városok, a teuton lovagok és az osztrák hercegek támogatására.

1346. augusztus 26-án a crécyi csata során csaptak össze az angol és a birodalmi csapatok a francia lovagokkal és támogatóikkal. Károly és apja, János is részt vettek a csatában, utóbbi életét is vesztette. Károlynak sikerült elmenekülnie. A további háborúskodásnak elejét vette, hogy Lajos 1347. október 11-én medvevadászat közben agyvérzést kapott. Lajos fiai ugyan Günther von Schwarzburgot támogatták a német trónért folytatott harcban, de 1349-ben, Günther halála után ők is Károly oldalára álltak. Lajost a mai müncheni Frauenkirche elődjébe temették el, díszes síremléke a jelenlegi épület egyik legjelentősebb nevezetessége és művészeti kincse.