Bakonypéterd

Közlekedés

A községet átszeli dél-északi irányban a Veszprémtől Zircen át Győrig vezető 82-es főút, ez a legfontosabb közúti megközelítési útvonala. Románd felől egy 2 kilométer hosszú, szilárd burkolatú önkormányzati úton is megközelíthető, amely lerövidíti a Pápa és a környező községek felé vezető utat.

Belterületétől jó 2 kilométerre keletre halad, a 82-essel nagyjából párhuzamosan a Győr–Veszprém-vasútvonal, melynek Bakonypéterd keleti szélén megállója is van (Bakonypéterd megállóhely). A közlekedés java része azonban autóbusszal, a Volánbusz járataival bonyolódik le. A település határában forgalomszámláló hely is van.

Első ismert említése és nevének eredete

Az ásatások során feltárt leletek alapján az emberi élet nyomaival már a késő bronzkor elején találkozhatunk. Péterd első okleveles említését 1262-ből ismerjük. Az oklevélben arról számolnak be, hogy egy Pikud nevű asszony Peterd és Tamásy helységeket a Pannonhalmi Apátságnak adományozta.

A Bakonypéterd név csak 1913-ban szerepel először a Magyar Helységnévtárban.

A középkortól a török pusztításig

A középkorban a pannonhalmi bencés apátság és az egytelkes nemesek közös birtoka volt.

Az oklevelek tanúsága szerint legalább három település volt a falu területén.

1. A legnagyobb Péterfalva/Péterd lehetett, amelyet először 1362-ben említenek, s valószínűleg a mai településsel megegyező helyen állt. Legnevezetesebb nemesi családja a Péterdi család volt.
2. Picsord Ravazd-Péterd határszélen feküdt. Nevét a Pityór dűlőnév őrzi. Az Apátság mellett a Picsordi család birtokolta.
3. Likivarsány teljes egészében az Apátság tulajdonában volt. A falu maradványaira a "Proletár-dűlő" területén bukkantak.

Már 1531 előtt feldúlta a török. Ekkor 5 jobbágyot, 6 szegényt és 12 leégett telket írtak össze. 1544-ben már teljesen lakatlan volt.

"Sváb" telepítések

A sikeres (harmadik) újjátelepítésre az 1700-as évekig kellett várni. Egyes tanulmányok 1715-re teszik ezt, de valójában már kissé korábban megtörténhetett, mert a század első éveibben kelt több szentmártoni (pannonhalmi) anyakönyvi bejegyzésben is szerepelnek péterdiek. Egyes családok - mint például Prosztorics, Schwarcz, Augusztin - már ekkor ott éltek. Érdekes, hogy később megszakadtak a péterdi vonatkozású bejegyzések, és csak 1712-ben jelentek meg újra.

A telepesek többségében németek voltak, de találni közöttük magyarokat és horvátokat is. A beszélt sváb dialektus alapján Alsó-Ausztria és Moson környéke lehetett az őshazájuk. Ezt az 1730-as években Bél Mátyás is megerősítette.

18-19. század

A telepesek megélhetési forrása a mezőgazdaság volt, hasonlóan a környező településeken letelepedettekéhez. A föld nagyobb része agyagos, közepes minőségű, gyümölcstermelésre alkalmas. A keskeny vizenyős rétektől kis területet elfoglaló szőlőktől eltekintve, területének legnagyobb része szántóföld. Összefüggő erdő csak a település délnyugati sarkában van, mely benyúlik a romándi szőlők mögé. Legmagasabb pontja a 236 m-es péterdi hegy. A falun keresztülfolyó Bornát-ér időszakos vízfolyás.

Fényes Elek 1851-es leírásában megemlíti, hogy a községnek „jó bora van”.

1868-ban már voltak olyan lakosok, akik a túlnépesedés miatt kiszorultak a "belső faluból" és a szőlőhegybe költöztek. 1877-ben az akkori plébános, Winterkorn Sándor a következőket jegyezte fel: "A szőlőhegyen körülbelül 5-6 év óta egymásután lakóházak emelkednek s híveim közül 15 család 55 lélekszámmal kint él". 1895-ben már 71-en éltek a dűlőkben. Az 1940-es évekre a külterületen lévő házak száma 28-ra emelkedett. Ezután fokozatos hanyatlás mutatkozott, és 1989-ben már csak 6-an éltek kint.

Az 1880-as években a túlnépesedés és az alacsony életszínvonal következtében megkezdődött a kivándorlás Amerikába. Az akkori lakossághoz viszonyítva - amelynek száma 530 és 650 között mozgott - nagyon sokan, 330-an emigráltak 1881 és 1910 között, s a kivándorlás még később is folytatódott. A kivándoroltak közül mindössze 40 személy tért vissza.

A világháborúk

Az I. világháború alkalmával a katonák többsége a Győri 19. és a Veszprémi 31. gyalogezredekbe vonult be. A bevonultak közül 15-en a távolban nyugszanak, 2-en pedig már itthon haltak meg a fronton szerzett betegség következtében. Emellett két gyermek is meghalt, amikor játék közben egy lövedék felrobbant a kezükben.

A II. világháborúban 16 péterdi vagy onnét elszármazott katona és 4 polgári lakos (köztük 2 gyerek) vesztette életét.

Ki- és betelepítések (1945-1948)

A II. világháború után Bakonypéterd lakossága számára nem ért véget a megpróbáltatás. A németajkúakra itt is a kollektív bűnösség elvét alkalmazták.

1946-ban ismeretlen előéletű családok jelentek meg a faluban (nem felvidékiek). Többségükről később kiderült, hogy nyilasból lett kommunisták. A helyiek rengeteget szenvedtek rémuralmuk alatt.

A sváb lakosok közül 55 főt Németországba telepítettek ki, 30-at Döbröntére és Fenyőfőre vittek, 26-an a kitelepítések, atrocitások miatt más településre költöztek, és további 83 lakosnak házaikból pincékbe, melléképületekbe, istállókba kellett menniük.

1947-ben a településre irányítottak 7 csallóközi (otthonukból menekülni kényszerült) családot és 14 garamdamásdi családot is (ők a lakosságcsere keretében érkeztek).

A kezdeti nehéz évek után a svábok, a felvidéki magyarok és a régi magyar családok kizárták soraikból a svábok meghurcoltatásáért felelősöket, akik távozni kényszerültek. Erős közösség alakult ki, melynek két allappillére a svábság és a felvidéki magyarság lett.

Sajnos a múlthoz hasonlóan a továbbiakbanban is mostoha sorsra jutott a falu: mára mindkét péterdi népcsoport megfogyatkozott.

A termelőszövetkezetektől a jelenig

A település lakosainak száma az elmúlt évszázadokban kis ingadozásokkal állandónak volt mondható. Az 1990-es évekig inkább csak lassú fogyásról lehetett beszélni. Az 1945 utáni kitelepítést ellensúlyozta, hogy helyette hasonló nagyságú betelepítés történt. Az 1960-as évektől kezdve a nagymértékű iparosodás miatt fokozódott az elvándorlás.

A község 1950-ig a romándi körjegyzőséghez tartozott. 1950-től 1962-ig önálló tanáccsal rendelkezett. 1963-ban négy település közös tanácsot hozott létre romándi székhellyel, melynek egyik társközsége volt. A rendszerváltás után önálló önkormányzatot választottak. Ekkor ismét a romándi körjegyzőség tagja lett, ahonnan 1996-ban kilépett. Önállóságát néhány éven át megőrizve 2003. január 1-jétől Tarjánpusztával és Győrasszonyfával közös körjegyzőséget hozott létre tarjánpusztai székhellyel.

A második világháború után – 1948-ban és 1952-ben – "Összefogás termelőszövetkezet" néven 17 fővel termelőszövetkezeti csoportokat (tszcs-ket) alakítottak a faluban, amelyek 1955-ben egyesültek, az egyesült tsz 1956-ban feloszlott, de a következő évben újjászervezték, s 1962-ben egyesült a romándi, 1975-ben pedig a veszprémvarsányi téesszel.

Két tantermes katolikus elemi iskoláját 1948-ban államosították, később körzetesítették. Az alsó tagozatosok Romándra, a felső tagozatosok Veszprémvarsányba járnak iskolába. 1998-tól az általános iskola alsó tagozatát valamint a napköziotthonos óvodát társulásban Romándon látták el. A társulási szerződést 2003-ban felmondták, de a gyermekek továbbra is Romándra, Veszprémvarsányba és a megyeszékhelyre járnak iskolába. A háziorvosi és a védőnői szolgálatot továbbra is Romándról látják el. A községben orvosi rendelőt tartanak fenn. Ezenkívül kultúrház is van a településen. A felhasználást a képviselő-testület és a lakosság másként képzeli el. Az elmúlt években az idősebb lakosság igényeinek kiszolgálására (ételszállítás, orvosi kezelésre való elszállítás, illetve nagyobb bevásárlások lebonyolítása) falugondnoki szolgálatot hoztak létre.

A községet 1936-ban villamosították. 1945 után szerény fejlődés volt a faluban. Bővítették az iskolát, járdát. Orvosi rendelőt, ravatalozót, művelődési házat, élelmiszer- és italboltot építettek. A 82-es főút Péterdet elkerülő szakaszát 1963-ban, a romándi összekötő utat pedig 1969-ben építették.

Római katolikus temploma 1817-ben, klasszicista stílusban épült meg. A település határában, önkormányzati tulajdonban egy sportpálya van, amelyet a környező településekkel (Lázi, Románd) közösen használnak. Korábban sikeres labdarúgó szakosztálya mára néhány hobbijátékosra redukálódott.

A győri agglomerációs gyűrű telítődésének következtében néhány év óta Bakonypéterden egyre többen letelepednek, s egyre több új, korszerű komfortos lakás épül.

A település korábban Veszprém megyéhez tartozott, de népi kezdeményezés nyomán 1999. június 30-án Győr-Moson-Sopron megyéhez került át.

2019-ben Bakonypéterden is megoldódott a szennyvízelvezetés.

Polgármesterei

• 1990–1994: Mázi László (MDF)
• 1994–1998: Mázi László (független)
• 1998–2002: Mázi László (független)
• 2002–2006: Mázi László (független)
• 2006–2010: Mázi László (független)
• 2010–2014: Bolla Tünde (független)
• 2014–2019: Bolla Tünde (független)
• 2019–2024: Bolla Tünde (független)
• 2024– : Krausz Tünde (független)