Lotus 33

Lotus 33
Gyártási adatok
VersenysorozatFormula–1
GyártóTeam Lotus
TervezőColin Chapman
Len Terry
ElőzőLotus 25
KövetkezőLotus 43
Műszaki adatok
Vázszerkezetalumínium monocoque
MotorCoventry Climax FWMV 1,5L V8
BRM P56 1,5L V8
BRM P60 1,9L V8
VáltóZF 5 sebességes manuális
GumikDunlop
Versenyeredmények
Csapat(ok)Team Lotus
Reg Parnell Racing
DW Racing Enterprises
PilótákEgyesült Királyság Jim Clark
Új-Zéland Mike Spence
Egyesült Államok Walt Hansgen
Mexikó Pedro Rodrigúez
Egyesült Királyság Peter Arundell
Egyesült Királyság Graham Hill
Első versenyNémetország 1964-es Formula–1 német nagydíj
Utolsó versenyMexikó 1967-es Formula–1 mexikói nagydíj
Futott versenyek27
Győzelmek5
Dobogós helyezések8
Edzéselsőségek10
Leggyorsabb körök8

A Lotus 33 egy Formula–1-es versenyautó, amelyet a Team Lotus tervezett és versenyeztetett az 1964-es, az 1965-ös, az 1966-os, és az 1967-es Formula–1 világbajnokság során, valamint a Reg Parnell Racing és a DW Racing Enterprises csapatok is. A sikeres Lotus 25 továbbfejlesztésével készült, Jim Clark 1965-ben egyéni és konstruktőri címet is szerzett vele a csapatnak.

Áttekintés

A Lotus 33 alapját a korábbi autó, a Lotus 25 képezte. Akárcsak elődjét, úgy ezt is a Climax másfél literes V8-as motorja hajtotta. A legfontosabb különbség az átalakított felfüggesztésben rejlett, amely az új, szélesebb gumik miatt volt szükséges. A kasztni valamivel merevebb volt, egyszersmind egyszerűbb kialakítású.

Összesen hat autót építettek. Ebből az egyiket átépítették a Climax flat-16 elrendezésű kísérleti motorjához, és a Lotus 39 nevet kapta a keresztségben. A projekt végül hamvába holt, és azt az autót a Tasman Seriesben versenyzetették egy másik motorral. Egy másik autót a Lotus csapat sosem használt, hanem eladták a Reg Parnell Racing csapatnak, hogy az ő saját, összetört autójukat építsék belőle újjá. Ezt a BRM másfél literes motorjával szerelték. Az utolsó példányok, már az 1966-os szabályváltozásokkal összhangban a BRM 1,9 literes motorját kapták.

A Lotus 33 először egy nem bajnoki futamon, az 1964-es Aintree 200-on mutatkozott be. Clark negyedikként kvalifikált és megfutotta a leggyorsabb kört, mielőtt kiesett volna. Formula–1-es futamon a német nagydíjon debütált az autó, ami ebben az évben még nem volt az igazi, ugyanis mind Jim Clark, mind Mike Spence küszködtek vele. Az igazi áttörés 1965-ben következett be, amikor a Climax bemutatta motorjának továbbfejlesztett változatát, mely jelentős lóerőnövekedéssel járt együtt. A teljesítmény sajnos a megbízhatóság rovására ment – Clark még így is világbajnok lett, ötször győzött az autóval, az utolsó három futamot fel kellett adnia, miután már bezsebelte a bajnoki címet. Clark Monacót kihagyta ebben az évben (ezt a futamot soha nem tudta megnyerni), hogy az Indianapolis 500 versenyen induljon, amit meg is nyert.

1966 első versenyeit úgy kezdték meg, hogy az autók hengereit felfúrták 2 literes hengerűrtartalmúra, hogy azzal versenyezzenek a köztes időben, amíg a 3 literes motorral szerelt Lotus 43 el nem készül. Sőt még 1967-ben is indultak vele, miután kiderült, hogy az egyelőre még problémákkal küszködő Lotus 49 helyett célszerűbbnek látszott azzal indulniuk Monacóban. Clark megfutotta vele a leggyorsabb kört, csapattársa, Graham Hill viszont második lett. Az autó utolsó bevetése az 1967-es kanadai nagydíjon történt, ahol a magánindulóként nevező Mike Fisher tizenegyedik lett vele. Fisher a mexikói nagydíjon is el akart vele indulni, de motorproblémák miatt nem tudott elrajtolni.

Jim Clark és Mike Spence nyertek még vele két bajnokságon kívüli futamot, továbbá Clark vele nyerte meg az 1967-es Tasman Series-t.

Eredmények

(félkövérrel jelölve a pole pozíció, dőlt betűvel a leggyorsabb kör)

Formula–1-es eredmények

Év Csapat Motor Pilóták 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 Pontok1 Helyezés
1964 Team Lotus Climax FWMV 1,5L V8 MON NED BEL FRA GBR GER AUT ITA USA MEX 37 (40)2 3.
Jim Clark KI KI 7 5
Mike Spence 8 KI 6 7
Walt Hansgen 5
Moises Solana 10
1965 Team Lotus RSA MON BEL FRA GBR NED GER ITA USA MEX 54 (58)2 1.
Jim Clark 1 1 1 1 1 10 KI KI
Mike Spence 4 NVR 7 7 4 KI 11 KI 3
DW Racing Enterprises Paul Hawkins 10 NVR NVR KI
Reg Parnell Racing BRM P56 1,5L V8 Innes Ireland 9 KI NI 2 8.
Bob Bondurant KI
1966 Team Lotus Climax FWMV 2L V8 MON BEL FRA GBR NED GER ITA USA MEX 8 6.
Jim Clark KI KI NI 4 3 KI
Pedro Rodrigúez KI KI
Geki 9
Peter Arundell 6
BRM P60 2L V8 KI KI 12 8 7 133 5.
Pedro Rodrigúez KI
Reg Parnell Racing Mike Spence KI KI KI KI 5 KI 5 KI NI
1967 Team Lotus Climax FWMV 2L V8 RSA MON NED BEL FRA GBR GER CAN ITA USA MEX 0 NR
Jim Clark KI
BRM P60 2L V8 Graham Hill 2 6 8.
Mike Fisher Mike Fisher 11 NI
Forrás:
1 A pontokat a 9-6-4-3-2-1 rendszer alapján kapta meg az első hat versenyző, a konstruktőri bajnokságban viszont csak a legjobb helyen végző versenyző pontjai számítottak. 1964-ben és 1965-ben csak a szezon hat legjobb eredménye számított, 1966-ban pedig csak a legjobb öt. 1967-ben az első hat verseny legjobb öt, és a második hat verseny legjobb öt eredménye számított.
2 Pontokat szereztek a Lotus 25-tel is.
3 Pontokat szereztek a Lotus 43-mal is.

Nem bajnoki futamok

Év Csapat Motor Gumik Pilóták 1 2 3 4 5 6 7 8
1964 Team Lotus Climax FWMV 1.5 V8 D DMT NWT SYR AIN INT SOL MED RAN
Jim Clark KI 1
Mike Spence 16
Jackie Stewart 17
1965 Team Lotus Climax FWMV 1.5 V8 D ROC SYR SMT INT MED RAN
Jim Clark KI 1
Mike Spence 1 KI NI 3 KI
DW Racing Enterprises Paul Hawkins NR NVR KI 10 NVR
Reg Parnell Racing BRM P60 2.0 V8 Innes Ireland 6
1966 Team Lotus Climax FWMV 2.0 V8 F RSA SYR INT OUL
Mike Spence 1
Peter Arundell 3 NI
Jim Clark 3
Reg Parnell Racing BRM P60 2.0 V8 Innes Ireland KI
David Hobbs 3
Mike Spence KI
1967 Team Lotus BRM P60 2.1 V8 F ROC SPC INT SYR OUL ESP
Graham Hill 4
Forrás:

Jegyzetek

  1. ↑ "August 2013". Motor Sport Magazine (brit angol nyelven). 2019. május 16. Hozzáférés: 2026. március 26.
  2. 1 2 "Lotus 33 car-by-car histories". OldRacingCars. Hozzáférés: 2019. január 23.