| Lotus 39 | |
| Gyártási adatok | |
| Versenysorozat | Tasman Series |
| Gyártó | Lotus Components Ltd. |
| Tervező | Colin Chapman |
| Előző | Lotus 38 |
| Következő | Lotus 41 |
| Műszaki adatok | |
| Vázszerkezet | alumínium monocoque |
| Motor | Coventry Climax 2,5L soros négyhengeres szívómotor |
| Váltó | Hewland 5 sebességes manuális |
| Tömeg | 567 kg |
| Versenyeredmények | |
| Csapat(ok) | Team Lotus |
A Lotus 39 egy együléses versenyautó, amelyet a Team Lotus tervezett és versenyeztetett. Eredetileg a Formula–1-be szánták, egy kísérleti Coventry Climax flat-16 elrendezésű motorral, de a projekt hamvába holt. Ezután a kasztnit átépítették, hogy egy hagyományos, 2,5 literes Climax-motor kerülhessen bele, mellyel Jim Clark versenyzett 1966-ban a Tasman Seriesben, és amelyben harmadik lett.
A Coventry Climax FWMW kódnéven tervezett egy különleges, flat-16 kialakítású erőforrást. A cél egy erősebb motor építése volt, mint a hagyományos másfél literes erőforrásoké. A kasztni alapja egy Lotus 33-as versenyautó volt, amelynek a hátsó részét szétvágták, ugyanis a motort egy csővázas keretbe illesztették volna. A motornak azonban számos problémája volt, és 1966-ban a Formula–1-ben is bevezették a 3 literes motorformulát, ami miatt az egész értelmét vesztette.
Az autó mindazonáltal nem lett magára hagyva, mert a Team Lotushoz frissiben érkezett Maurice Philippe egy 2,5 literes Climax FPF motort épített bele az eredeti terveknek megfelelően, majd ezt követően a Lotus 39-et a Tasman Seriesbe nevezték.
1966-ban az autó nem volt túl versenyképes, mert legfőképp a motor elavultsága miatt nem vehette fel a versenyt a BRM versenyzőivel, Jackie Stewarttal és Graham Hill-lel. Jim Clark egy győzelmet aratott vele, és az összetettben harmadik lett. Ezután az autót Leo Geoghegan vásárolta meg, aki egészen 1970-ig versenyzett vele. A Climax motort egy Repco-Brabham RB620 V8-asra cserélte, majd annak egy erősebb, RB740-es változatára, mellyel Japánban kétszer is győzni tudott. Ezután Brian Power vette meg, aki egy másfél literes Ford-motorral építette át. Később John Dawson-Damer magángyűjteményébe került, aki helyreállította az eredeti Climax-motoros kivitelűvé.