




Peking (北京; pinjin: Běijīng; IPA: [pei˨˩˦ tɕɪŋ˥˥]; ⓘ) a Kínai Népköztársaság fővárosa, négy tartományi jogú városának egyike, Kína négy ősi fővárosának egyike. Északról, nyugatról, délről és kis részben keletről Hopej () tartomány határolja, míg délkeletről Tiencsin () tartománnyal szomszédos. Népességét tekintve Sanghaj () után a második legnagyobb kínai város.
Kína fővárosa a kilencvenes évek óta globális jelentőségű világváros, vezető nemzetközi politikai, diplomáciai, kulturális, pénzügyi, gazdasági, oktatási, tudományos-technikai, turisztikai központ. Itt van Kína legtöbb állami nagyvállalatának és a világ négy legnagyobb bankjának a központja. Ebben a városban van a legtöbb Fortune Global 500 vállalat székhelye a világon.
Peking kiemelkedő közlekedési központ is, országos főútvonalak, autópályák és nagy sebességű vasutak csomópontja. A pekingi repülőtér a COVID előtt egy évtizeden át Ázsia legnagyobb forgalmú repülőtere volt. 2020-ban a pekingi metró volt negyedik legnagyobb forgalmú és a második leghosszabb metró a világon. A város rendezte a 2008. évi nyári olimpiai játékokat és a a 2022. évi téli olimpiai játékokat, és ezzel az első város lett, ahol nyári és téli olimpiát egyaránt rendeztek.
Peking, mint tartomány teljes közigazgatási területe 16 411 km², lakossága a 2020-as népszámlálási adatok szerint 21 893 095 fő. A terület nagy része vidékies jellegű, de azon belül Peking központja mellett számos más városi település is található. A teljes népességből 11,8 millió regisztrált állandó lakos, 7,7 millió pedig ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Peking városában magában körülbelül 7,7 millió ember él.
Pekingben számos kulturális, turisztikai nevezetesség található, így a Mennyei béke tere, ami 1987 óta az UNESCO Világörökség része, a Tiltott Város, az Ég temploma, a Nyári Palota, valamint néhány megőrzött régi városnegyed a hagyományos hutung () utcákkal.
Peking egyben a Peking ()–Tiencsin ()–Hopej () gazdasági agglomeráció, az úgynevezett Csing–Csin–Csi () klaszter egyik fő központja. Ez a fejlődő északi konurbáció a vetélytársa a déli Gyöngy-folyó deltája körüli agglomerációnak, valamint a keleti, a Jangce deltája körül kialakult városintegrációnak. Az északi agglomeráció lakossága 2020-ban 110 millió fő körül volt.
A Pejcsing () (北京) szó szerinti fordításban azt jelenti: „északi (北) főváros (京)”. Hasonló nevű városok közé tartozik a kínai Nanjing (Nancsing, ) (南京), jelentése „déli főváros”; a japán Tokió (東京), és a vietnámi Tonkin (東京; ma Hanoi), mindkettő jelentése „keleti főváros”; valamint a szintén japán Kiotó (京都) és a dél-koreai Kjongszong (京城; ma Szöul), jelentésük egyszerűen „főváros”.
A város Európában ismert névalakját (Peking) francia misszionáriusok honosították meg 400 évvel ezelőtt. Ez a korabeli kiejtést tükrözi – az akkor k-ként ejtett hang mára a cs felé tolódott el.
A városnak korábban több neve is volt. 1928 és 1949 között Pejpingnek () (北平, Běipíng) nevezték, ami szó szerint „Északi Békét” jelent (magyar kiadványokban ez Pejping alakban honosodott meg). A név változását a „fővárost” jelentő elem (京) elhagyásával érték el – ez jelezte, hogy a Kuomintang () kormány saját fővárosát Nancsingban () rendezte be, Peking nem volt már Kína fővárosa, és hogy a Pekingben székelő, hadurak által vezetett kormány illegitimmé vált.
A Kínai Kommunista Párt 1949-ben visszaállította a Peking elnevezést, ezzel is hangsúlyozva, hogy a város újra Kína fővárosa lett. A tajvani Kínai Köztársaság kormánya hivatalosan soha nem ismerte el a névváltozást. Az 1950-es és 1960-as években gyakran utaltak Pejping ()ként a városra, ezzel is tiltakozva a Kínai Népköztársaság ellen. Mára Tajvanon is átvették a főváros régi-új elnevezését.
Még több, nem hivatalos neve is van a fővárosnak: ilyen a Jencsing () (燕京, Yānjīng), amely a Csou-dinasztia () idejében létező ősi Jen () államra utal. Az elnevezés megjelenik helyi Jencsing () Sörfőzde nevében, de a korábban Pekingben működő Jencsing () Egyetemében is.
A régen nemzetközileg használt Peking névalakot őrizte meg a repülőtér IATA kódja: PEK, és a Pekingi Egyetem hivatalos angol neve: Peking University.
Az egyetlen kínai írásjelből álló rövidítése a város nevének 京 (főváros), ez jelenik meg a gépkocsik rendszámaiban. A hivatalos latin betűs rövidítése a város nevének "BJ".
A város mai közigazgatási területén, a központtól mintegy 50 kilométerre délnyugatra terül el Csoukoutien (), amelynek barlangjaiban 1923-ban megtalálták a pekingi ember (Homo erectus pekinensis, korábban Sinanthropus pekinensis; kínaiul Bĕijīng yuánrén 北京猿人) maradványait, amelyek mintegy 400 000 évvel ezelőttre datálhatók.
Ugyanezeket a barlangokat használta mintegy 25 000 évvel ezelőtt, az őskőkorszakban a Homo sapiens is. Csontmaradványaik mellett sok olduvai típusú kőeszközt és csonteszközöket is találtak. A lelőhelyet 1987-ben felvették az UNESCO világörökség-listájára.
A város körül, sőt a modern belváros nevezetes bevásárlóutcája, a Vangfucsing () környékén is tártak fel újkőkorszaki településeket.
A legendák szerint az államalapító Sárga Császár ezen vidéken vívott egy döntő csatát, majd utódai itt hozták létre fővárosukat. Csi () állam székhelye, Csicseng (), röviden Csi (), az első fallal övezett város a területen, i. e. 1045-ben épült. A mai pekingi önkormányzat ettől számítja a város történetét.
A történelmi Csicseng () vagy röviden Csi () város a mai Peking délnyugati részén feküdt. Ezt a várost később a Hadakozó fejedelemségek korának egyik állama, a Jen () állam (燕) meghódította és a fővárosává tette.
A Kínát egyesítő első császár, Csin Si Huang-ti () az i. e. 3. században a Peking mai területén fekvő Csi () várost a birodalom 36 adminisztratív körzete közül az egyik központjának jelölte ki. A következő tíz évszázadon keresztül Csi () fontos kereskedelmi és katonai központ, és egyben a hatalmi harcok fontos célpontja maradt. A Három királyság korában Cao Cao hadvezér kezére került. A Csin ()-dinasztia (266–420) idején körzeti központi jellegét is elvesztette egy időre.
A következő századokban két császár hagyta hátra nyomait a város történelmében. A feljegyzések szerint a Szuj ()-dinasztia császára, Szuj Jang-ti () itt gyűjtötte össze hadait és hadi készleteit a Korea ellen vezetett (kudarcos) hadjárataihoz. A Tang-dinasztia császára, Tang Taj-cung () is kiképzőközpontként használta a várost, de templomot is építtetett itt 645-ben a harcokban elesett katonák emlékére. Ezen a helyen ma is áll Fajüan () tempom
Az északi nomád törzsek Kína elleni támadásaik során elsőként mindig a mai Peking vidékét hódították meg. A kitajok alapította Liao-dinasztia (916–1125) 936-ban ide helyezte déli fővárosát, Nancsing () („déli főváros”), másképpen Jencsing () volt a neve. Nagy építkezésekkel katonai támaszponttá alakították várost, ahonnan további hódításaikra indultak dél felé.
A 12. század elején a dzsürcsik megdöntötték a Liao-dinasztia hatalmát és létrehozták a Csin ()-dinasztia (1115–1234) birodalmát. 1153-ban ide helyezték fővárosukat Csungtu () (中都, „központi főváros”) néven, kihívásképpen a délre menekült kínai etnikumú uralkodóház, a Déli Szung ()-dinasztia (1127-1279) fővárosával, a mai Hangcsou ()val szemben.
Mind a kitajok, mind a dzsürcsik fővárosa a mai Peking délnyugati területén helyezkedett el, az elsőnek a falai 12 km hosszúak voltak, minden oldalán három-három kapuval, területe 9 km², a másik falainak hossza 18 km körül volt, területe pedig 22 km². A falakat és az épületeket nem időtálló anyagból emelték, ezekből a korokból tárgyi emlék gyakorlatilag nem maradt fenn, csak a dzsürcsik által a korábbi Szung () fővárosból, Kajfeng ()ből zsákmányként ide szállított csillagászati eszközök és kődobok. A Szung () főváros mintájára épültek a paloták, sokszor a (fa) építőanyagot is onnan szállították át. A nagyra nőtt városban az összeírás 225 592 háztartást számlált, ami hozzávetőlegesen egy millió főnek felelt meg.
A mongol hódító hadak 1215-ben porig égették Csungtu ()t és Kubiláj nagykán rendeletére 1267-től attól északra felépítették saját „hatalmas főváros”-ukat, Tatu ()t (大都, mongol nyelven: Kanbalik), ami már a jelenlegi Peking valódi elődjének számít. Marco Polo lelkes beszámolóiban Kambaluk néven emlegeti a várost. A város gyorsan nőtt, területe 50 km², kerülete 28 km körüli lett. Kubiláj uralmának vége felé a lakosok száma félmillió körül volt. A város sakktábla-szerű alaprajza, a 24 lépés széles főbb utcák nyugodt rendezettséget sugalltak.
A várost bővítő építkezések Kubiláj egész uralma alatt folytatódtak. A fő projektek a birodalmi paloták, a városfalak és a várárkok, csatornák voltak. A központ a mai főváros 2. körgyűrűjén volt, és egészen a 3. és a 4. körgyűrű közötti területig tartott. Még ma is állnak a mongol kori városfal maradványai. 1293-ra elkészült a várost a Nagy-csatornával víziút-szakasz, ami lehetővé tette a déli tartományok gabonaadóinak könnyebb szállítását a fővárosba.
A mongol Jüan ()-dinasztia idején első ízben lett a város Kína igazi birodalmi központja. A postakocsi-állomások hálózata is itt futott össze. Fejlődött ebben az időben a kínai kultúra, a szobrászat és a színjátszás is, ennek is Peking lett a központja.
1368-ban kínai felkelők megdöntötték a mongol uralmat, augusztusban elfoglalták a fővárost és azt átnevezték Pejping () (Északi Béke) névre. Hung-vu () kínai császár, a Ming-dinasztia alapítója azonban Nanking ()ban jelölte ki új fővárosát, Pejping () a negyedik fia hercegségének székhelye lett. A császár halála után azonban ez a herceg fellázadt a törvényes uralkodó ellen, legyőzte azt és Jung-lö () kínai császár néven maga lépett a trónra. Másfél évtizedes munkálatokkal átépíttette Pekinget, 12 méter magas és 10 méter széles falakat emeltetett a város köré, majd 1421-ben formálisan is áthelyezte székhelyét és a város a történelmében először megkapta a Peking () (Északi Főváros) nevet.
A Mingek fővárosa elhelyezkedésében is eltért a korábbiaktól; mind az északi, mind a déli falait délebbre helyezték át. A város két részre oszlott, az úgynevezett Kínai- vagy Külső városra és a belső Tatárvárosra. Létrejöttek a mai városszerkezet alapjai. A közigazgatásilag fontos épületek a város közepén helyezkedtek el, a középponttól némileg délebbre a Tiltott Várossal, amely csupán Ming Csia-csing () kínai császár uralma alatt, a déli Külső-város kiépülésével került teljesen középre. Az utak észak–déli és kelet–nyugati irányban, párhuzamosan futottak, azonban a változó távolságuk miatt nem jött létre sakktáblaszerű elrendezés, és a város több, különböző méretű és formájú téglalapból tevődött össze. Az új főváros szinte teljesen négyzet alakú volt, és a köré épített városfal egészen a modern korig szolgált védelmi objektumként, amikor is lebontották és helyén épült fel a 2. körgyűrű. A Külső-város spontán módon történő felépülése miatt nem felelt meg az ősi, szigorú szabályoknak. A 20. századig a város közepén álló Tiltott Várost övező Császárvárost is fal választotta el Peking többi részétől. A Tienanmen (), azaz a Mennyei béke kapuja, az az épület, ami a teret a Tiltott Várostól elválasztja, és ami Kína állami szimbóluma és a címerében is megjelenik, kétszer is lángok martalékává vált a Ming-dinasztia idején. Végleges helyreállítására 1651-ben került sor.
A Ming-korban 786 nagyobb épületet, palotát, templomot, kapubástyát emeltek Pekingben, de ezeknek mindössze egyharmada élte túl a dinasztiát.
A dinasztia alapításakor a mongolokkal szemben elért fölény után az újabb mongol támadások nyomán bizonyos egyensúlyi állapot alakult ki, majd a 16. század közepén az északi támadók látszottak felülkerekedni. Altan mongol nagykán 1550-ben három napig ostromolta Pekinget is, majd Közép-Ázsiában, Tibetben folytatta hódításait. 1570-ben végül elfogadta a kínaiak által ajánlott békeszerződést és így újra kialakult egyfajta modus vivendi Kína és a mongolok között. A mongolok ráébredtek, hogy hiába foglalják el a fővárost, és ejtik fogságba a császárt, nem tudnak ezzel a helyzettel mit kezdeni. Ráébredtek, hogy egyszerűbb számukra, ha kívánságaik végrehajtását a kínai hivatalnokokra bízzák, míg ők maguk saját területeiken maradnak. A parasztokra kirótt terhek azonban egyre növekedtek, és az 1600-as évekre a dinasztia hanyatlani kezdett, és 1644-ben Li Ce-cseng () vezette parasztfelkelők elfoglalták a fővárost. Az utolsó Ming császár, Ming Csung-csen () kínai császár felakasztotta magát a városban.
A parasztfelkelők azonban nem tudták kiépíteni hatalmukat, az északon erősödő mandzsuk (korábbi nevükön dzsürcsik) 42 nap után megdöntötték Li Ce-cseng () császárságát, és a Ming-dinasztia helyett megalapították a Csing ()-dinasztia hatalmát, Pekinget pedig megtartották fővárosuknak.
A mandzsu császárok kezdték építtetni a kerteket Pekingben, közülük legnevezetesebb a Régi Nyári Palota évszázadokon át gondozott híres három kínai kertje.

A 19. századra a Csing ()-dinasztia és vele együtt az ország is erejét vesztette, Peking fejlődését is súlyosan akadályozta. A császári palotánál magasabb házat tilos volt építeni, eleinte az udvar mindent megtett azért, hogy a vasút építését megakadályozza.
A nyugati hatalmak Nagy-Britannia vezetésével az ópiumháborúk során kikényszerítették az ópium szabad terjesztését Kínában, leverték a kínai hadsereget és elpusztították a Régi Nyári Palotát, amelyet máig nem építettek újjá, hogy emlékeztessenek az agresszorok barbárságára. A hatalmas palotakomplexum kifosztásához és elpusztításához 4000 katona három napos „munkája” kellett.
1899-ben Vang Ji-zsung () tudós egy pekingi patikában fedezte fel, hogy az orvosságként felajánlott úgynevezett sárkánycsontokon ősi írásjelek találhatóak, amely felfedezésnek köszönhetően ezer évvel korábbra került a kínai írás kialakulásának feltételezett ideje.



Az 1911-es kínai polgári forradalom, amely a Csing () hatalom helyébe köztársaságot kívánt állítani, eredetileg Nankingba () kívánta helyezni fővárosát. Miután Jüan Si-kaj (), a Csing () császár miniszterelnöke Pekingben lemondatta az uralkodót, biztosítva a forradalom győzelmét, a forradalmárok elfogadták, hogy Jüan () legyen a Kínai Köztársaság ideiglenes köztársasági elnöke, azzal a feltétellel, hogy fővárosát délre, Nanking ()ba helyezi. A hadsereg egyes egységei, amelyek korábban töretlen hűséget mutattak, azonban fellázadtak Pekingben, és zavargásokba kezdtek. Jüan () erre hivatkozva elérte, hogy a főváros Pekingben maradjon, és itt tehesse le az elnöki esküt 1912. március 10-én. Kína északi része, így Peking is jóval konzervatívabbnak számított a haladó gondolkodású délnél, és Jüan () katonáinak és tisztjeinek többsége is erről a vidékről került ki.
Jüan () fokozatosan megszilárdította hatalmát, majd hozzálátott saját diktatúrájának kiépítéséhez. Pekingből irányítva legyőzte a Kuomintangot (), és elűzte vezetőit, a parlamentet pedig feloszlatta. Végül 1915 végén a nép akaratára hivatkozva újra kikiáltotta a Kínai Császárságot, amelynek császárává magát nyilvánította. E lépése nagyon népszerűtlen volt, maga Jüan () pár hónapon belül meghalt, ezzel véget vetve rövid uralkodásának. Kína különböző katonai diktátorok vagy ismertebb nevükön hadurak hatalmába került, akik közül a legerősebbek rendszeresen háborúztak a Peking feletti hatalom megszerzéséért, ugyanis a külföldi hatalmak mindig a Pekingben székelő kormányzatot ismerték el törvényesnek. Ennek köszönhetően a hadurak korának másfél évtizedében 24 kabinet, 26 miniszterelnök és öt törvényhozó gyűlés váltotta egymást.
Mikor az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződés Santung () tartomány német koncesszióját Japánnak ítélte oda, Pekingben forrongani kezdtek az emberek. 1919. május 4-én, hatalmas utcai tüntetésekkel vette kezdetét a május negyedike mozgalom, és az ennek hatására kibontakozó országos tiltakozási hullám hatására egyre többen követeltek változást. A város 1925-ben a haladó szellemiségű Feng Jü-hsziang () irányítása alá került, aki puccsal döntötte meg a korrupt Cao Kun elnök uralmát, és a városba hívta a Kuomintang () vezetőjét, Szun Jat-szen ()t, aki itt is halt meg nem sokkal később. Azonban a Feng ellen összefogó hadurak végül a város feladására kényszerítették őt.
Nagy politikai vihart kavart, amikor 1927. április 6-án a pekingi militarista kormány katonái razziát tartottak az orosz kolónián, és olyan papírokat találtak, amelyek alapján a Szovjetunió kommunista államot kívánt létrehozni Kínában. A Kuomintang () északi hadjáratának sikere után, amelynek során legyőzte az északi hadurakat, 1928-ban a Kínai Köztársaság fővárosa Nanking () lett. 1928 júniusában Pekinget is elfoglalták, és Pejping ()re (Északi béke) nevezték át, ezzel is jelezve, hogy az ország egyetlen fővárosa Nanking.
A második kínai–japán háború során Pejping () 1937. július 29-én Japán kezére került. A megszállás idején a város visszakapta korábbi nevét, a Pekinget, és itt helyezkedett el az Észak-kínai Végrehajtó Bizottság (华北政务委员会), a japán megszállás alatt álló Észak-Kínát igazgató bábállam vezetőszerve, amely később a Vang Csing-vej ()-kormányba olvadt. Japán 1945. augusztus 15-i kapitulációja után a város ismét a nacionalisták kezére került, akiket amerikai segítséggel tengeri és légi úton szállítottak ide, nehogy az ellenséghez közelebbi pozíciókban lévő kommunisták hamarabb vonuljanak be. Peking nevét ekkor újra Pejping ()re változtatták.

A kínai polgárháborúban, 1949. január 31-én, a kommunista erők harc nélkül elfoglalták Pekinget, ugyanis Fu Co-ji () városparancsnok titokban, kommunista lánya és személyi titkára közvetítésével tárgyalásokat kezdett, majd letette a fegyvert, harc nélkül átadva a várost. Cserében később a kommunista kormányban miniszteri posztot kapott.
1949. október 1-jén Mao Ce-tung (), a Kínai Kommunista Párt vezetője a pekingi Tienanmen téren () bejelentette a Kínai Népköztársaság megalakítását. A Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület úgy döntött, hogy a Pejping () elnevezést visszaállítják Pekingre, és ez a város lett ismét Kína fővárosa.
Akkoriban Peking tartományi jogú város közigazgatási körzete csak a fővárosból és néhány elővárosból állt. Az 50-es évektől kezdve sok környező területet olvasztottak be, többszörösére növelve ezzel a város területét. A Teng Hsziao-ping () által elindított gazdasági reformok hatására a 90-es évektől Peking városa is hatalmas növekedésnek indult. Ez a növekedés azóta is tart: míg az 50-es években a városhatárt a 2. körgyűrű jelentette, 2018-ban befejeződött a hetedik körgyűrű építése.
1989-ben, a május negyedike mozgalom hetvenéves évfordulóján fiatal értelmiségiek Pekingben demokráciát és szabadságot követeltek. Nagy diáktüntetések kezdődtek, és a független diákszervezetek sztrájkot hirdettek. Mivel a korrupció ellen is felléptek, sok más szervezet is csatlakozott hozzájuk. Június 4-én a Tienanmen téren a karhatalom tankokkal és katonákkal fojtotta vérbe a diáklázadást.
A kilencvenes években Peking terjeszkedésével számos probléma került előtérbe: a megnövekedett autóforgalom, levegőszennyezés, történelmi városrészek eltűnése.
Peking rendezhette meg a 2008. évi nyári olimpiai játékokat 2008. augusztus 8–24. között. Költségei legalább 43 milliárd amerikai dollárra rúgtak, amiből csak a stadion több százmillióba került. Ezen kívül új kiszolgáló létesítményeket is építettek, többek között egy új terminált a légikikötőhöz, és az ahhoz vezető vasútvonalat.


Peking a Kínai-alföld északi csúcsán fekszik, körülbelül 30-40 méteres tengerszint feletti magasságban. Közigazgatási területét szinte teljesen körülöleli Hopej () tartomány, kivéve két rövid szakaszt, amelyek délkeleten határosak Tiencsin () tartományi jogú várossal. A Jen ()-hegység a településtől északkeletre húzódik, a Csüntu ()-hegység pedig északra; ezek együtt konkáv ívet alkotnak, amely északkeletről délnyugatra körbeveszi a pekingi síkságot, és létrehozza azt, amit a geológusok „Pekingi-öblözetnek” is neveznek.
Legmagasabb pontja a tartomány határán fekvő, 2303 méter magas Ling-hegy (Tungling ()-hegy), a Hszisan ()-hegység része. A tartományon folyik keresztül a Jungting () és a Csaopaj () folyó, amelyek aztán egyesülve a Pohaj ()-tengerbe ömlenek. Pekingtől indul a világ leghosszabb csatornája, az 1794 kilométer hosszú Nagy-csatorna, amely összeköti a Haj () folyót, a Sárga-folyót, a Huaj (), a Jangce és a Csientang () folyókat.
Peking koncentrikus körgyűrűk által határolt sávos rendszerben terjeszkedik, a körgyűrűk számozása 2-vel kezdődik, míg a legszélső, a 7. körgyűrű, már mintegy 1000 km hosszú, és nagy távolságban veszi körül a várost..
Peking központja a Mennyei béke tere (Tienanmen ()) kapu és tér, illetve az attól északra fekvő Tiltott Város, ami a császárok rezidenciája volt. A Tienanmen () tértől nyugatra terül el Csungnanhaj () városrész, Kína mai legfőbb vezetőinek lakónegyede. Peking központján keletről nyugatra fut a Csang'an () főút, a város egyik fő ütőere.
A város klímája meglehetősen zord. A nyár a kelet-ázsiai monszun hatására forró és párás, míg a tél hideg, száraz és szeles a Szibériából érkező légtömegek miatt. A januári középhőmérséklet –2,7 °C, a júliusi pedig 27,2 °C. Az évi csapadékmennyiség több mint 572 milliméter, aminek ¾-e nyáron esik. A ritka téli hóesés után a hó a száraz levegőben gyakran szublimál, elpárolog, anélkül, hogy előtte olvadna.
| Hónap | Jan. | Feb. | Már. | Ápr. | Máj. | Jún. | Júl. | Aug. | Szep. | Okt. | Nov. | Dec. | Év |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Átlagos max. hőmérséklet (°C) | 1,8 | 5,0 | 11,6 | 20,3 | 26,0 | 30,2 | 30,9 | 29,7 | 25,8 | 19,1 | 10,1 | 3,7 | 17,9 |
| Átlagos min. hőmérséklet (°C) | −8,4 | −5,6 | 0,4 | 7,9 | 13,6 | 18,8 | 22,0 | 20,8 | 14,8 | 7,9 | 0,0 | −5,8 | 7,3 |
| Átl. csapadékmennyiség (mm) | 3 | 5 | 8 | 21 | 34 | 78 | 185 | 160 | 46 | 22 | 7 | 3 | 572 |
| Forrás: Kínai Meteorológiai Intézet | |||||||||||||
Pekingben hagyományos környezeti probléma a viszonylag közeli homoksivatagok, valamint az ipar és a közlekedés okozta levegőszennyezés. A Góbi sivatag felől érkező homokviharok gyakran okoznak nehézségeket. A 90-es évektől felgyorsuló gazdasági fejlődés tovább fokozta a gondokat. 2000 és 2009 között Peking városiasan beépített területe megnégyszereződött, ami az antropogén szennyeződés növelése mellett magát a meteorológiai helyzetet is megváltoztatta.
Peking jelentős erőfeszítéseket tett arra, hogy a 2008-as olimpiára csökkentsék a légszennyezést, de ezeknek az intézkedéseknek egy része csak ideiglenes jellegű (üzemek leállítása, közlekedés korlátozása, mesterséges esők indukálása) volt. 2013-ban különösen súlyos szmog sújtotta Pekinget és Észak-Kína más nagy területeit, összesen mintegy 600 millió ember számra okozva nehézségeket. A kormányzat ezután határozott, hosszú távú intézkedéseket tett az ipari és a közlekedési légszennyezés csökkentésére, a széntüzelés visszaszorítására. 2014-ben a légszennyezés ellen meghirdetett „háború” nyomán 3 év alatt a szilárd részecskék aránya a levegőben 35%-kal csökkent. és ez folytatódott a következő években is.(p52) A javulás fő okai a széntüzelés felszámolása, az ipari szennyezések radikális csökkentése,(p168)(pp169–170) majd az elektromos autók elterjedése volt.
2024-ben Pekingben mindössze két napon tapasztaltak súlyos légszennyezést, ami negatív rekordot és a 2013-as 58 naphoz képest 96,6%-os csökkenést jelentett.
A természetes eredetű légszennyezés, a sivatagok terjedése és a Pekinget továbbra is sújtó porviharok ellen elkezdték és nagy lendülettel folytatják a Kínai Nagy Zöld Fal telepítését.

Peking tartományi jogú városban 18 közigazgatási egység található, megyei jogú egységek, amelyeket a tartomány vezetésének helyettesi rangú vezetői kormányoznak. A 18 között 16 kínai körzet és 2 kínai megye található.
Peking belvárosi és külvárosi területei 8 körzetre tagozódnak:
Peking tartományi jogú városhoz tartoznak közigazgatásilag:
Peking az alábbi városrészekből áll:
További 8 körzet és 2 megye a központtól távolabb helyezkedik el, távolabbi külvárosok, agglomerációs városok és falusi területek irányítása is ide tartozik:
Peking 18 körzete és megyéje tovább osztódik 273 alacsonyabb, kerületi szintű közigazgatási egységre: 119 városrészre, 24 kerületre, 5 etnikai városrészre és 125 alacsonyabb egységre tagozódik.
2025-ben Peking bruttó hazai terméke 5,2 billió kínai jüan volt (nominálisan 748 milliárd dollár, vásárlóerő-paritáson 1,52 billió dollár), ami az ország GDP-jének körülbelül 3,71%-a, és a tartományi szintű közigazgatási egységek között a 12. helyen állt; az egy főre jutó GDP 238 571 jüan volt (nominálisan 34 252 USD; vásárlóerő-paritáson 69 962 USD), amivel az első helyen állt az országban. A világ nagyvárosi gazdaságai között a tizedik legnagyobb.
Az állami tulajdonú vállalatok fővárosban való koncentrációja miatt Pekingben 2013-ban több Fortune Global 500 vállalat székhelye volt, mint a világ bármely más városában. 2022 augusztusában Pekingben 54 Fortune Global 500 vállalat működött, több, mint Japánban (47), amely a harmadik helyen áll Kína (145) és az Egyesült Államok (124) után. A 2021-es Globális Pénzügyi Központok Indexében Peking a világ hatodik legversenyképesebb pénzügyi központjaként, az egész Ázsia és Óceánia régióban pedig a negyedik legversenyképesebbként szerepelt (Sanghaj, Hongkong és Szingapúr mögött).
2021-ben Peking a világ első helyén állt a „Globális Városok Versenyképessége” tekintetében a Kínai Társadalomtudományi Akadémia (CASS) és az Egyesült Nemzetek Emberi Települések Programja (UN-HABITAT) által közösen kiadott 2020–2021-es Globális Városi Versenyképességi Jelentésben.
A város gazdasága posztindusztriális jellegű, a tercier szektor, azaz a szolgáltatások dominálnak a termelés 83,8%-ával. Ezt követte a másodlagos szektor (feldolgozóipar, építőipar) 15,8%-kal, és az elsődleges szektor (mezőgazdaság, bányászat) 0,26%-kal. A szolgáltatási szektor széles körben diverzifikált, a szakmai szolgáltatások, a nagy- és kiskereskedelem, az informatika, a kereskedelmi ingatlanok, a tudományos kutatás és a lakóingatlanok egyaránt legalább 6%-kal járultak hozzá a város gazdaságához 2022-ben.
A legnagyobb alágazat továbbra is az ipar, amelynek a teljes termelésből való részesedése 2022-re 12,1%-ra csökkent. Az ipari termelés összetétele jelentősen megváltozott 2010 óta, amikor a város bejelentette, hogy öt éven belül 140 erősen szennyező, energia- és vízigényes vállalkozást költöztetnek ki a városból. 2013-as adatok szerint nőtt az autók, repülőgépipari termékek, félvezetők, gyógyszerek és az élelmiszeripar termelése.
A Peking környéki mezőgazdasági területeken a város ellátását szolgáló zöldségek és gyümölcsök kiszorították a gabonát, mint elsődleges termesztett növényt. 2013-ban a betakarított zöldségek, gombák és gyümölcsök mennyisége több mint háromszorosa volt a gabona mennyiségének. 2013-ban a művelt terület összterülete a legtöbb termékkategóriával együtt csökkent, mivel környezetvédelmi okokból egyre több területet telepítettek újra erdővel.
2006-ban a pekingi vezetés hat, csúcskategóriás gazdasági övezetet azonosított a város gazdasági növekedésének elsődleges motorjaként. 2012-ben a hat zóna a város GDP-jének 43,3%-át termelte, szemben a 2007-es 36,5%-kal.
A Vanfucsing () és a Hszitan () körzetek a legfontosabb lakossági és turisztikai bevásárló negyedek.
A hat kiemelt zóna a következő:
A gazdasági fejlődés árnyoldalaként Peking szintén jól ismert a kalóztermékek forgalmazásáról. A város a szerzői jogok megsértésével készült másolatok gyártásának és árusításának a központja is. A legújabb designer ruháktól a márkás műszaki cikkekig szinte bárminek a másolatai megtalálhatók a város piacain, külföldiek, turisták számára is kínálva.

A kínai pártállami rendszerben a pekingi közigazgatást teljes mértékben ellenőrzi a Kínai Kommunista Párt (KKP) központja és helyi szervezete, a KKP Pekingi Városi Bizottsága, illetve annak titkára. A közigazgatás vezető tisztségviselői személyileg is összefonódtak a a pártszervezetekkel, azok egykori vagy aktuális tagjai is. A közigazgatási vezetők a kínai kormányzati ciklusnak megfelelően általában ötévente cserélődnek.
A helyi közigazgatás jogalkotó szerve a Pekingi Városi Népi Gyűlés, végrehajtó szerve Pekingi Városi Népi Kormány.
Pekingben három fő építészeti stílus jelenik meg. Az első a császári Kína tradicionális építészete, amelyet az ország egyik jelképe, a címerben is szereplő Tienanmen () azaz a Mennyei béke kapuja a Mennyei béke terén, valamint a Tiltott Város és például az Ég temploma szemléltet.
A tradicionális építészet képviselői továbbá a köznépi lakónegyedek, azok utcái, a hutung ()ok, és az azokban elhelyezkedő hagyományos lakóépület-csoportok, a szehojüan ()ok.
Természetesen bőségesen jelen van a szocialista realista („szocreál”) építészet, az 1950-es és 1970-es évek között épült kocka formájú, alacsony színvonalon elkészített épületekből álló lakónegyedek is.
A 90-es évektől kezdve indult meg a legújabb kori építészet térhódítás Pekingben, és a 2020-as évekre már számos különleges, egyedi modern építészeti alkotás, toronyház épült a városban, különösen a központi üzleti negyedben.
Az építészet régebbi és új stílusainak döbbenetes kavalkádjával találkozhatunk a 798 Művészeti Negyedben (Tasance ()), ahol az 1950-es évek látványképei keverednek a mai hipermodern építészet elemeivel. Az amerikai városi élet befolyása tükröződik a Csü Csün () (Orange County) nevű lakónegyedben.

Peking tartományi jogú város lakossága (definíció: azok, akik évente legalább 6 hónapot Pekingben laknak) 2004-ben 14 927 000 fő volt. 11 872 000 városi lakos, akik Peking városi területein vagy a környező kisvárosokban laknak, a többi vidéki lakos volt. 11 629 000 embernek volt pekingi hukou-ja (állandó tartózkodási engedélye), a többi közel 3,3 millió ember ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkezett. Léteznek továbbá a jelentős számban jelen lévő migráns munkavállalók, akiknek számáról nincsen pontos adat, akik mindenféle tartózkodási engedély nélkül, illegálisan élnek Pekingben (ők a hej zsen ()ek, „fekete” emberek). A szűken vett Peking város lakossága kb. 7,5 millió.
Peking lakosságának több mint 95%-a a kínai han népcsoporthoz tartozik. Kis százalékban mandzsu, huj () és mongol etnikai csoportok is hazájuknak tekintik a fővárost. Az elmúlt években igen sok kínai származású dél-koreai költözött Pekingbe, elsősorban üzleti és tanulmányi céllal; ők főleg Vangcsing () és Vutaokou () körzetekben telepedtek le. Tibeti gimnáziumot is alapítottak a tibeti fiatalok részére, akik tanulmányi szándékkal érkeztek Pekingbe.

| Lakosok száma | 15 380 000 | 19 612 368 | 21 705 000 | 21 710 000 | 21 893 095 |
| 2005 | 2010 | 2015 | 2017 | 2020 |
| Nemzetiség | Népesség | Arány |
|---|---|---|
| han | 12 983 696 | 95,69% |
| mandzsu | 250 286 | 1,84% |
| huj () | 235 837 | 1,74% |
| mongol | 37 464 | 0,28% |
| koreai | 20 369 | 0,15% |
| tucsia () | 8 372 | 0,062% |
| csuang () | 7 322 | 0,054% |
| miao | 5 291 | 0,039% |
| ujgur | 3 129 | 0,023% |
| tibeti | 2 920 | 0,022% |
A pekingi lakosok pekingi dialektust beszélnek, mely a kínai nyelvnek a mandarin nyelvváltozata. Ez a beszéd a putunghuára épül, mely a hivatalos beszélt nyelv a kontinentális Kína és Tajvan területén, és egyike Szingapúr négy hivatalos nyelvének is. A Pekinghez tartozó vidéki területek lakói saját dialektusban beszélnek, mely a Hopej () tartományban beszélthez hasonlatos.

A „pekingi opera” (京剧, Csingcsü ()) a nemzet jól ismert művészeti formája. Széles körű egyetértés alakult ki arról, hogy a pekingi opera a kínai kultúra egyik legjelentősebb eredménye, amelyet dalok, monológok, dialógusok és átvitt értelemmel bíró cselekvések, úgy mint gesztusok, mozdulatok, harcok és akrobatika egységes keverékeként adnak elő. A pekingi operát archaikus nyelven adják elő, amely különbözik a mandarin vagy a pekingi dialektus jelenlegi állapotától. Ettől a szöveget nehéz megérteni, ezért a modern színházak gyakran alkalmaznak kínai és angol nyelvű elektronikus feliratozást.
A szehojüan () (四合院, sìhéyuàn) Peking hagyományos építészeti stílusa. A szehojüan () egy négyszögletes lakóépület, amelynek szobái egy központi udvart fognak közre. A belső udvaron általában egy gránátalmafa, virágágyások vagy kis halastó található. szehojüan ()ok szegélyezik a hutung ()okat (胡同, hútòng), fasorokat, amelyek Peking óvárosi részeit kötik össze. Általában kelet–nyugati irányú egyenes utcák, hogy a rá nyíló kapuk a fengsuj () elvei szerint északra vagy délre nyílhassanak.
A szehojüan ()ok és a hutung ()ok, amelyek valaha Peking fő arculatát adták, folyamatosan tűnnek el, átadva helyüket a magas épületeknek és irodaházaknak. A hutung ()ok lakói a kisajátítás eredményeként azonos, vagy nagyobb méretű lakásokra jogosultak, mint amekkora házuk eredetileg volt. Sokan panaszkodnak azonban arra, hogy a hutung ()ok hagyományos utcai és közösségi élete nem helyettesíthető. A kormány programjában szerepel a legtradicionálisabb hutung ()ok megőrzése, hogy a 2008-as olimpia idején az ide érkező vendégek megtapasztalhassák ezen utcák hangulatát.

A Kínai Nemzeti Könyvtár Ázsia legnagyobb könyvtára, a világ egyik legnagyobb könyvgyűjteményével rendelkezik a több mint 23 millió kötetével. A legnagyobb és a leggazdagabb kínai könyvgyűjteményről és történeti dokumentumtáráról van szó. A Kínai Nemzeti Könyvtár előfutára a Fővárosi Könyvtárat 1909. április 24-én alapította a Csing-dinasztia kormánya. 1912-ben nyitották meg formálisan a Xinhai forradalom (Hsinhai forradalom, a kínai Xinhai év után.) 1916-ban kapott egy új státuszt. 1928 júliusában a nevét Nemzeti Pekingi Könyvtárra, majd Nemzeti Könyvtárra változtatták. A Kínai Nemzeti Könyvtár kollekciója könyveket és archív anyagokat örökölt a Csing-dinasztia Császári Wenyuange Könyvtárától, beleértve olyan könyveket és kéziratokat is, melyek Szung-dinasztia déli könyvtárából származtak.

A cloisonné vagy más néven rekeszzománc egy hagyományos kínai fémmegmunkálási technika és egyike a legmegbecsültebb hagyományos mesterség Kínában. A rekeszzománc-készítés körülményes és komplikált folyamat. A rekeszeket vagy cloisonokat (francia: „rekesz”) zománcanyaggal (vizes üvegporral) töltik ki, majd a tárgyat kiégetik, simára csiszolják, polírozzák, díszítéséhez arany, ezüst, vörös- vagy sárgaréz szalagokat, vagy akár egyszerűbb fémet használnak.
A pekingi lakkművesség szintén jól ismert kifinomult mintázatairól, a tárgyak külsejére faragott képekről, és a különböző díszítési technikákról. A legjellegzetesebb a faragott vöröslakk. Akár 20-60 vékony lakkréteg adja a díszítendő felület vastagságát, melyből amikor gumikeménnyé száradt, kifaragják a tárgyat díszítő domborművet. A faragott vöröslakk tárgyakon a vörös kiegészítéseként előfordulhat világoszöld, sárgásbarna, barna, fekete és lila színű lakkréteg is.
Peking gasztronómiájára jellemző a változatosság. A kínai konyhaművészet minden fő ágazata, de a világkonyha specialitásainak nagy része is elérhető a nagyváros éttermeiben. A fő helyi jellegzetesség a pekingi kacsa (北京烤鸭, Pejcsing kao ja ()). Széles körben népszerűek Pekingben a kínai iszlám konyhaművészet ételei, különös tekintettel a városban élő huj kínaiak viszonylag magas arányára. A helyi étkezési kultúra fontos összetevője a mongol eredetű hot pot. A fuling csiaping () nevű hagyományos pekingi édesség töltött palacsintához (ping ()) hasonlít, mely fu ling gyökérrel, a hagyományos kínai konyha egy általános hozzávalójával készül.
A teaházak Peking fontos intézményei. A kínai tea kultúrája rendkívül változatos, és a drágább teafajtáknak szinte varázserőt tulajdonítanak; ezek a hagyomány szerint rendkívül hatékonyan gyógyítják a beteg szervezetet.
Peking vallási öröksége gazdag és változatos. A hagyományos kínai vallás, és annak különböző ágazatai, mint a taoizmus, konfucianizmus, a kínai buddhizmus, valamint az iszlám és a kereszténység mind jelen vannak a városban. Fővárosként itt van a székhelye a kínai Állami Egyházügyi Hivatalnak valamint a vezető vallások egyes államilag támogatott intézményeinek. 2010-ben a pekingi buddhisták számát 2,2 millióra tették, ami a lakosság 11,2%-át jelentette. 2010-ben a muszlimok arányát 1,76%-ra mérték. 2009-ben a keresztények a lakosság 0,78%-át tették ki. Peking a katolikus Pekingi főegyházmegye érseki székvárosa is.


Peking Észak-Kína legfontosabb közlekedési csomópontja. Az utóbbi évtizedek gyors fejlődése eredményeképpen 2018-ban már a hetedik körgyűrűt adták át a város körül, igaz, ez már nagyrészt a főváros közigazgatási területén kívül öleli körbe azt. 15 országos főútvonal, hat nagysebességű vasútvonal, kilenc hagyományos vasútvonal találkozik a városban. Két nemzetközi repülőtere van.

Pekingben két csomóponti vasútállomás található: a Peking Főpályaudvar (北京站, Pejcsing Csan ()) és a Nyugati pályaudvar (rövidítve: 北京西, Pejcsing Hszi ()). A városban további négy nagyobb pályaudvar bonyolít utasforgalmat: a Keleti, az Északi, a Fengtai és a Déli. A külvárosokban számos kisebb állomás is található. Jóformán az egész országba indulnak vonatok a nap 24 órájában.
Nemzetközi vonatok indulnak Oroszország városaiba, az észak-koreai Phenjanba, de innen indulnak a hongkongi Kowloonba közlekedő vonatok is.
2005. július 4-én kezdődött meg a Peking–Tiencsin nagysebességű vasútvonal építése, mely a pekingi olimpiával egyidőben nyílt meg 2008 augusztusában.

Peking közúti összeköttetéssel rendelkezik Kína minden részével. Kilenc autópálya (további hat készülőben), valamint 11 kiemelt országút érinti a fővárost. Peking öt körgyűrűjét és az azokat összekötő autópályákat leszámítva a városi utcák sűrű hálózata jellemző. Érdekesség, hogy a város utcahálózata általában észak–déli vagy kelet–nyugati tájolású.
A pekingi közlekedés egyik legnagyobb problémája a szinte állandósult közlekedési dugó. Különösen csúcsforgalom idején gyakorlatilag leáll a város belső részének közlekedése. Több fő közlekedési útvonal a csúcsidőszakon kívül is majdnem járhatatlan. Kísérleti jelleggel a pekingi önkormányzat 2007. augusztus 7. és 20. között egymillió járművet tiltott ki a főváros útjairól. Az intézkedés célja az volt, hogy az autósokat átszoktassák a tömegközlekedésre és hogy felkészítsék a lakosságot a 2008. évi nyári olimpiai játékok idején várható forgalomkorlátozásokra. Később egyes sugárirányú autópályákat meghosszabbítottak, így a 3. körgyűrűn belülre is el lehet jutni rajtuk; így jelentősen rövidül a gyűrűk közötti forgalom ideje, kevesebb lámpás kereszteződésen kell áthajtani.
Peking központját Kelet–Nyugat irányban szeli át a Csang'an () sugárút, amely áthalad a Tienanmen téren () is, a „Kína főutcája” megtisztelő címet kapta a helyi polgároktól.
A Peking-Sanghaj autópálya Kínában a leghosszabb, 1130 km.
Peking fő repülőtere, a Pekingi nemzetközi repülőtér (egyszerűsített kínai: 北京首都国际机场), a város központjától körülbelül 20 kilométerre található Sunji () kerületben helyezkedik el.
Peking második nemzetközi repülőtere, a Peking-Tahszingi nemzetközi repülőtér 2019-ben készült el.
A fővárosban öt további repülőtér is található, de ezek kisebb jelentőségű, vagy katonai használatú légikikötők, így kevésbé ismertek a közönség előtt.
A pekingi gyorsvasúti hálózat 2024-ben 30 vonalból áll, beleértve 25 metróvonalat, két repülőtéri vonalat, egy lebegő mágnesvasút vonalat és két könnyű vasútvonalat, összesen 524 állomással. A hálózat hossza ekkor 909 km. 2023 decemberében hossza túlhaladta a sanghaji metróét, és a leghosszabb lett a világon. 2018-ban naponta 10 milliárd 544 millió utazást bonyolított le.
Pekingben városszerte működnek hivatalos és nem hivatalos taxik.
Peking régóta ismert a jelentős kerékpár forgalmáról. A kilencvenes évekig lakosság fő közlekedési eszköze volt a kerékpár. A gépkocsik terjedésével a kerékpárok kissé háttérbe szorultak, de az elektromos kerékpárok és rollerek megjelenése felélesztette a két kerekű járművek használatát. A város legnagyobb részében lehetséges a kerékpáros forgalom és a feltételei biztonságosak. A túlzsúfolt utak és levegőszennyezés miatt a kormányzat ösztönzi a lakosságot a kerékpár-használatra, fejleszti a kerékpárutakat valamint a kerékpártárolókat a busz- és metróállomások környékén.


A 19. és a 20. századokban lezajlott események – az európai katonai beavatkozás okozta károk, a második világháborúban bekövetkezett japán megszállás és a kulturális forradalom –, valamint a jelenlegi felfokozott ütemű urbanizáció, a hutongok felszámolása ellenére Peking számos jelentős történelmi értékkel rendelkezik, igen vonzó a turisták részére.
A Tienanmen () tér („mennyei béke kapuja”) Kína és Peking legfontosabb látnivalója, annál is inkább, mert saját szépségén túl innen nyílik a Tiltott város bejárata. További világszínvonalú turistalátványosságok: a kínai nagy fal Pataling () melletti szakasza, a Nyári Palota, valamint a Mennyei Béke temploma.

A Kínai Népköztársaság 1949-es megalakítása utáni első két évtizedben, az akkori gazdasági és társadalmi helyzet miatt Pekingben gyakorlatilag nem voltak szállodák, legalábbis nyugati színvonalúak. A külföldről vagy távoli részekről érkező utazók elhelyezésére a Csaotajszuo () (招待所) hálózat állt rendelkezésre. Ezek valójában állami tulajdonú és alárendeltségű szálláshelyek voltak, kb. a magyar egyetemi kollégiumok által biztosított körülményekkel. Néhány ilyen intézmény a mai napig működik.
Az 1970-es évek végén, Teng Hsziao-ping () akkori vezető irányításával egész Kína gazdasági fejlődésnek indult, soha nem látott reformokat hajtottak végre. Erre az időszakra tehető Pekingben a nyugati színvonalú szállodák megjelenése, ekkor vált az ország egyik fontos érdekévé a külföldi tőke, az üzletemberek fogadása. Ebben az időben épültek a turisták részére szánt szállodák, szálláshelyek is. Tekintettel arra, hogy mára Peking Ázsia egyik legnagyobb és legfontosabb státusszal rendelkező városává vált, rangjának megfelelő színvonalú nemzetközi szállodák közül lehet választani, amelyek a legkényesebb igényeket is kielégítik.
Peking legismertebb szállodája az állami tulajdonú Peking Hotel (北京饭店). További fontosabb szállók: a Nagy Fal Sheraton Hotel, a Csienkuo () Hotel, a China World Hotel, a Grand Hyatt az Oriental Plazában, valamint a Peninsula Palace Hotel, amelyet a hongkongi Peninsula-csoport üzemeltet.
Egyre növekvő számban ifjúsági szálláshelyek is találhatók a városban. A legtöbb a belvárosban, a Keleti Harmadik körgyűrű (三环路东) környékén nyílt.
Peking éjszakai élete igen változatos. A legtöbb klub és bár a Szanlitun () utcában (三里屯路) és annak környékén található Csaojang () körzetben. A kezdetben csak a szűk Szanlitun () utcára korlátózódó terület ma már egész szórakozónegyeddé nőtte ki magát, a Munkás stadiontól (工人体育场) a Harmadik körgyűrűig (三环路).
Északnyugat-Pekingben található Vutaokou () (五道口), a főleg koreai és más külföldi diákok által lakott kerület, amely szintén pezsgő éjszakai élettel rendelkezik.
Pekingben igen nagy számban találhatók magas színvonalú képzést biztosító egyetemek és főiskolák, többnek közülük komoly nemzetközi rangja van. Ezek közül is kiemelkedik Kína két legjelentősebb felsőoktatási intézménye, az 1898-ban alapított Pekingi Egyetem („Pejta ()”) és a Csinghua () Egyetem.
Tekintettel arra, hogy Peking Kína politikai és kulturális fővárosa is egyben, minden más városnál több felsőfokú oktatási intézményt alapítottak itt, számuk közel 60. Minden évben külföldi diákok ezrei érkeznek ide tanulmányaik megkezdésére, főleg Japánból, Dél- és Észak-Koreából, Észak-Amerikából, Európából és Délkelet-Ázsiából. A nyugati diákok száma évről évre jelentősen emelkedik. Az itt felsorolt intézmények a kínai Oktatási Minisztérium felügyelete alatt állnak.
A legnevesebb intézmények:

A Pekingi Televízió (BTV) tíz csatornán sugároz műsort mandarin nyelven. A Kínai Központi Televízió (CCTV) angol nyelvű csatornája (CCTV-9) a városban mindenütt fogható.
Peking több tucat rádióállomása közül három sugároz rendszeresen angol nyelvű műsorokat: a Hit FM (88.7 MHz), az Easy FM (91.5 MHz) és a Radio 774 (774 KHz).
A népszerű, kínai nyelvű Pejcsing Vanpao () (Pekingi Esti Hírlap) napilap minden délután megjelenik. További sajtótermékek: Hszin Csing Pao () (Pekingi Hírek), a Pejcsing Csenpao () (Pekingi Reggel), valamint angol nyelven megjelenő hetilapok, mint a Beijing Weekend és a Beijing Today.
Elsősorban a külföldi látogatók és a külföldön élő kínaiak részére készül az angol nyelvű City Weekend, Beijing This Month, that's Beijing és a MetroZine.
A nemzetközi sajtó főbb kiadványai nagyobb nemzetközi szállodákban és a Barátság Üzletekben (友谊商店, Jouji Sangtien ()) beszerezhetők.
Kínában az internetes oldalak hozzáférését cenzúrázzák.

Peking rendezhette a XXIX. nyári olimpiát és paralimpiát. Az olimpia központi eseményeit a Pekingi Nemzeti Stadionban („Madárfészek”) és a Pekingi Nemzeti Vízi Központban („Vizeskocka”) tartották. A pekingi Olimpiai Bizottság nyilatkozata szerint az olimpia összes kiadása nagyjából annyi volt, mint a 2004-es athéni játékoké, mely 15 milliárd dollár körüli volt, és a nyereség meghaladta az eredetileg várt 16 millió dollárt. Más források ezzel ellentétben 40 milliárd dollár körülire becsülték, mely a legdrágább olimpiai rendezést jelenti.
A NOB 2015. július 31-ei döntése értelmében Peking rendezi XXIV. téli olimpiát és paralimpiát, ezzel az első város lesz, mely nyári és téli olimpiát is rendezhetett.
Peking testvérvárosai/testvérrégiói:
1 Franciaország régiója
² Dél-afrikai tartomány
{{cite web}}: CS1 karbantartás: több név: szerzőfelsorolás (link){{cite web}}: Unknown parameter |encyclopedia= ignored (súgó){{cite web}}: More than one of |archivedate= és |archive-date= specified (súgó); More than one of |archiveurl= és |archive-url= specified (súgó){{cite web}}: |first= missing |last= (súgó){{cite news}}: Invalid |script-title=: missing prefix (súgó)Ez a szócikk részben vagy egészben a Beijing című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.