Története
A mai Branjevo területén már a római korban is létezett egy kisebb település, mely az itteni útellenőrző állomás mellett alakult ki. Egyesek úgy vélik, hogy Branjevo nevét a terep földrajzi elhelyezkedéséről kapta, amely kiválóan alkalmas a védelemre, míg mások szerint az idősebbek mesélték nekik, hogy a nevet azért kapták, mert a korabeli németek megakadályozták a környező lakosságot abban, hogy ott legeltessék a szarvasmarháikat, míg megint mások úgy vélik, hogy Branjevo nevét a település területén található régi gyümölcsösökről kapta, ahová az emberek gyümölcsöt szedni jártak. A törökök érkezése után a helyi lakosság a környező dombokra és hegyekbe menekült, a kereskedelem központja pedig Kozluk városába helyeződött át.
Branjevo első írásos említése 1533-ban a török összeírásban történt a Teočaki náhije egyik falujaként. A törökök idején Branjevóról nem sok információ maradt fenn, az első rákövetkező csak 1815-ben jelenik meg, amikor a törökök tábort vertek itt, mielőtt Szerbiába vonultak volna, hogy leverjék a második szerb felkelést.
A térség 1878-ig tartozott az Oszmán Birodalomhoz. Ekkor a berlini kongresszus határozata alapján az Osztrák-Magyar Monarchia katonai megszállása alá került, mely 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. 1910-ben a Zvorniki járáshoz és Tavna községhez tartozó településen 36 háztartást, 161 evangélikus, 13 római katolikus és 3 ortodox szerb lakost találtak.
Az osztrák-magyar uralom alatt, 1895 és 1910 között, a vajdasági német családok bevándorlásával egy kolónia jött létre a Branjevo környékén. Branjevo mellett egy kisebb kolónia is létezett a közelben. A Dugo Polje kolóniát 1890-ben alapították Branjevótól 7 km-re. A telepesek magyarországi német evangélikusok voltak. A kolónia 48 hektáros területet ölelt fel, 8 család lakta, 34 lakossal, akiknek a száma 1913-ra 48-ra nőtt, 8 különálló házban (lakóépületben) laktak. A telepesek a Bosznia-Hercegovina Tartományi Kormány segítségével vásárolták meg a földet, 1300 korona tőkét hozva magukkal. Mindenféle gabonafélét (a búza kivételével), zöldségterméket, lóherét és szőlőt termesztettek. A földművelés modern, a hozamok kielégítőek voltak, de ez a kis kolónia nem termelt nagy mennyiségű árut a piacon. Állattenyésztéssel, ácsmesterséggel is foglalkoztak, és ami különös, kovácsmesterséget is folytattak. A kolóniának csak egyetlen kútja volt a vízellátáshoz, amely a nyári hónapokban kiszáradt, ami nagy nehézségeket okozott a lakosságnak. Mivel a telepesek kis csoportja élt itt, ez a kolónia nagy nehézségekkel küzdött az oktatás és a vallási szükségletek kielégítése terén. Nem volt saját iskolaépülete vagy temploma. A gyerekek a szomszédos Branjevo kolóniában német nyelven tanultak jó időben, míg télen nem jártak iskolába. A közösségi iskola ezzel szemben körülbelül 3 km-re volt, és az órák bosnyák, szerb-horvát, illetve saját nyelven folytak. Ami a vallási szükségleteket illeti, a telepesek egy telepes házában imádkoztak. Havonta egyszer a Franz Josefsfeld kolónia evangélikus lelkésze jött, és vallási oktatást tartott a kolónia lakóinak. Ezért sem az oktatási, sem a vallási lehetőségek nem voltak kielégítőek, ami elégedetlenséget váltott ki a telepesek körében, akik „elhagyatottnak érezték magukat”, mert „senkit sem érdekelt a fejlődésük”. A kolónia lakóit különösen aggasztotta a rossz kommunikáció és a postai kapcsolatok. A lakóknak például Janjába (8 km-re) kellett menniük mindenféle postai szolgáltatásért.
A Branjevo kolóniát 1890-ben alapították, valószínűleg a Dugo Polje kolóniával egy időben. A telep közvetlenül a Drina folyó mellett feküdt, és stratégiai fontosságú hely volt a Koviljačától Loznicáig húzódó szerb határ megfigyelésére. A telepesek többnyire bácskai németek voltak. A kolónia 172 hektáros területet ölelt fel, 33 család lakta 140 lakossal, akiknek a száma 1913-ra 181-re nőtt, ebből 161 evangélikus, 13 római katolikus és 3 görögkeleti volt. Ez a kolónia Bosznia-Hercegovina egyik legjobban szervezett és fejlett külföldi kolóniája volt. A telepesek földet kaptak az államtól, így minden család meghatározott mennyiségű erdőt kapott a kivágásra. A telepesek tíz év alatt kifizették a földet, és családonként 200-400 korona kamatmentes kölcsönt is kaptak. A mezőgazdasági termelés, mindenekelőtt az agrotechnikai intézkedések alkalmazásának köszönhetően szintén fejlődött (1907-től a telep cséplőgéppel és vetőgépekkel rendelkezett). Mindenféle gabonafélét, zöldséget és szőlőt termesztettek. Emellett piacra is termeltek. Így például 1909-ben és 1910-ben 140 tonna búzát és 100 tonna kukoricát szántak a piacra ebből a telepről, míg akkoriban az éves bortermelés elérte a 600 hektolitert. A leggyakrabban termesztett gyümölcs a szilva volt, amelyet aztán (szárítva) exportáltak. A fejletlen infrastruktúra jelentős hatással volt a kolónia általános helyzetére, azaz a rossz összeköttetés Bijeljinával és Račával északon, valamint Zvornikkal délen. A telepesek sok energiát fektettek a Rača-Bijeljina-Branjevo-Zvornik vasútvonal, és nyugatabbra Tuzla felé történő megépítésébe. Az állami hatóságok ígéreteket tettek nekik, amelyek teljesen nem tartottak be. A kolóniának volt egy közösségi (általános elemi) iskolája, ahol az órák németül folytak, az első osztályos tanulók pedig kötelező tantárgyként bosnyák, vagyis szerb-horvát nyelvet tanultak. Az iskola 1893-ban kezdte meg működését 183 gyermekkel, akik közül 35 német nyelvű órákra járt. A hitoktatás és az imádkozás az iskola épületében folyt, a Tartományi Kormány jóváhagyásával. Az istentiszteleteket Franz Josefsfeld evangélikus lelkésze végezte, aki időnként Branjevóba is ellátogatott.
Az első világháború alatt Branjevóban osztrák-magyar katonai tábor volt, ahonnan az osztrák-magyar egységek megfigyelték a Szerb Királyság Loznica és Koviljača hadseregét, és az Osztrák-magyar monarchia hadseregének nagy része Branjevóban állomásozott, amely később részt vett a ceri csatában. A monarchia szétesésével 1918-ban előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd 1929-től a Jugoszláv Királyság része lett. 1921-ben a Zvorniki járáshoz tartozó Šepak Turski községnek 560 lakosa volt, közülük 539 muszlim, 16 ortodox szerb és 5 muszlim volt. Az 1929-es törvény értelmében, amikor Bosznia-Hercegovinát négy banovinára, Drinskára, Vrbaskára, Zetskára és Primorskára osztották, a település a Drinska banovina (Drinai Bánság) része lett, amelynek székhelye Szarajevó volt. A két világháború között Branjevo lakosságának többsége továbbra is német volt. A második világháború idején a Független Horvát Állam (NDH) része lett. 1942-ben körülbelül 180 branjevói németet deportáltak Észak-Lengyelországba, ahol akkor sok német lakott, majd a háború alatt később sokan meghaltak. A kolóniát 1945-ben teljesen elpusztították. A háború befejezése után – ahogy a jugoszláv hatóságok kijelentették – megtiltották nekik, hogy a megszállók kollaboránsaiként visszatérjenek, a kolóniából csak néhány kutat és egy régi hidat hagytak meg. Branjevóban az 1950-es években gazdaságot építettek. Az 1960-as években a környező Lokanje és Pilice falvakból költöztek be az első lakosok, de kis számban.
A második világháború után 1992-ig a település a szocialista Jugoszlávia keretében a Bosznia-Hercegovinai Népköztársaság része volt. A boszniai háború kezdetével a gazdaság leállt. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés rendelkezése alapján az ország területét felosztották a Bosznia-hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság között. A békeszerződés utáni területmegosztási megállapodás értelmében a település a Boszniai Szerb Köztársasághoz került. Néhány évvel a háború vége után az első csoport kitelepített személy itt építette fel otthonát. 2008-ban megkezdődött egy templom és egy iskola építése. A „Vuk Stefanović Karadžić” általános iskola 2009-ben készült el és nyílt meg, míg a Szent Márk apostol templom és az evangélikusok templomának építése további néhány évig tartott, és ma a belső tér utolsó munkálatai zajlanak.
Bosznia-Hercegovina
é. sz. 44° 34′ 23″, k. h. 19° 09′ 44″44.573056°N 19.162222°EKoordináták: é. sz. 44° 34′ 23″, k. h. 19° 09′ 44″44.573056°N 19.162222°E
