| Otrovanec | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Horvátország |
| Megye | Verőce-Drávamente |
| Község | Pitomacsa |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 33405 |
| Körzethívószám | (+385) 33 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 530 fő (2021. aug. 31.) |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 125 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 45° 55′ 21″, k. h. 17° 12′ 33″45.922500°N 17.209100°EKoordináták: é. sz. 45° 55′ 21″, k. h. 17° 12′ 33″45.922500°N 17.209100°E | |
 | |
Otrovanec falu Horvátországban Verőce-Drávamente megyében. Közigazgatásilag Pitomacsához tartozik.
Verőcétől légvonalban 17, közúton 21 km-re északnyugatra, községközpontjától légvonalban 2, közúton 3 km-re délnyugatra, Nyugat-Szlavóniában, a Drávamenti-síkságon fekszik. Nyugati határában észak-déli irányban folyik a Sedlarica-patak. A falu legrégibb része két tó köré települt, melyeket 1970-es években lecsapoltak. Ezért ezen a részen a házak egy nagy park körül állnak, melyet az egykori tavak helyén létesítettek. Itt található a falu focipályája is.
Otrovanec területe már évezredek óta lakott, ezt bizonyítják a faluban talált vaskori leletek. Egy régészeti próbaásatás során Otrovanec délkeleti határában a „Črljena Klisa” nevű lelőhelyen a máig vitatott bjelobrdoi kultúra 10. – 12. századi leleteit találták meg. Az itteni középkori települést Otrovanec elődjének tekintik. A leletek és a korabeli dokumentumok alapján a települést Kopačevaccal azonosítják, melyet 1501-ben említenek a plébániák között és amelynek templomát Szent Ilona tiszteletére szentelték. A falut és templomát a török pusztította el a 16. század közepén. A lakosság nagyrészt a biztonságosabb Nyugat-Magyarországra menekült. Ezután a terület több mint száz évig pusztaság volt. Miután 1684-ben Verőcét felszabadították a török uralom alól a 17. század végén és a 18. század elején Kapronca, Kőrös és Szentgyörgyvár vidékéről telepítettek be horvát ajkú lakosságot. A középkori templomot a török kiűzése után Otrovanec lakói 1700 körül újjáépítették, a falu azonban már nem itt, hanem tőle északnyugatra, három kisebb tó köré települt újra. Ezek a tavak ma már nincsenek meg. Közülük kettő (a Crkvenica és a Berek) a falu közepén, míg a harmadik a Razlev a Velika Črešjevicára vezető úttól délre volt. A falu nevének eredetére vonatkozóan (magyarul mérgezett helyet jelent) máig nem találtak hiteles magyarázatot. (A helyi legendák mérgezett vizekről, a közeli erdőben elő mérges sárkányról, mérgezett gombákról szólnak.) Az 1746. évi egyházi vizitációt végző kanonok leírja, hogy a középkori templom 1737-ben egy villámcsapás következtében kiégett. Ezután az otrovaneciek 1747-ben már saját falujukban építették fel Szent Ilona templomukat.
1733-ban a településen 50 háztartást számláltak. 1758-ban a szentgyörgyvári határőrezred alapításakor az ezred hatodik századának székhelye Pitomacsa lett. 12 település tartozott hozzá: Velika és Mala Črešnjevica, Sesvete Podravske, Suha Katalena, Kloštar Podravski, Kozarevac, Sedlarica, Grabrovnica, Otrovanec, Dinjevac, Kladare és Pitomacsa. Minden településen katonai őrállás volt a megfelelő személyzettel ellátva. Az első katonai felmérés térképén „Dorf Ottrovanecz” néven találjuk. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Otrovanecz” néven szerepel. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Otrovanecz” néven 90 házzal és 572 katolikus vallású lakossal találjuk. 1871-ben megszüntették a katonai közigazgatást és Belovár-Kőrös vármegye Szentgörgyvári járásának része lett.
A településnek 1857-ben 799, 1910-ben 792 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint lakosságának 99%-a horvát anyanyelvű volt. 1911-ben gazdaszövetkezet alakult a településen. A szövetkezet székháza 1913-ban épült fel. Az I. világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A II. világháború után a település a szocialista Jugoszláviához tartozott. Az új közigazgatási felosztásban előbb a szentgyörgyvári, majd 1955-től a verőcei járáshoz tartozott. 1958-ban bevezették az elektromos áramot. 1962-ben Szentgyörgyvár nagyközség része lett. 1971-ben aszfaltozták a főutcát. 1978-ben megkezdődött a falu közepén álló Crkvenica és Berek tavak lecsapolása, mely 1979-re fejeződött be. Az így felszabadult területen focipályát létesítettek, majd megalapították a helyi labdarúgóklubot. 1984-ben felépítették az új faluházat. 1991-ben lakosságának 99%-a horvát nemzetiségű volt. 1993-tól Verőce-Drávamente megye és Pitomacsa község része. 2011-ben a településnek 624 lakosa volt.
| Lakosság változása | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 799 | 875 | 853 | 675 | 757 | 792 | 747 | 775 | 834 | 843 | 794 | 775 | 711 | 654 | 648 | 624 |
A település közösségi életében régóta jelentős szerepet játszik az 1930-ban alapított önkéntes tűzoltóegylet. 1977-ben megalapították az „Aktiv žena” nőegyletet, majd 2005-ben megalakult a település kulturális és művészeti egyesülete, amely egyik alapítójának Marijan Pavlekovićnak a nevét viseli. Az egyesület a kulturális élet szervezése mellett a helyi kulturális és történelmi örökség, valamint a hagyományok őrzésével is foglalkozik.
A település elemi iskolája 1792-ben nyílt meg a tíz évvel korábban épített határőrség épületében. Az iskola a katonai közigazgatás megszüntetése után is az épületben maradt. 2008-ban elkészült az iskola új épülete, a régi épületből pedig közösségi ház lett. Az iskola ma a pitomacsai elemi iskola négyosztályos alsó tagozataként működik.
Branko M. Begović: Pitomača kroz prošlost. Pregled povijesti Pitomače povodom 480 godišnjice prvog pisanog spomena Pitomače (1535. - 2015.) Pitomača 2015. monográfia ISBN 978-953-56963-2-2
