| Lukoran | |
| Lukoran látképe | |
| Közigazgatás | |
| Ország | |
| Megye | Zára |
| Község | Preko |
| Jogállás | falu |
| Irányítószám | 23 274 |
| Körzethívószám | (+385) 023 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 478 fő (2021. aug. 31.) |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 14 m |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
![]() | |
![]() | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Lukoran témájú médiaállományokat. | |
Lukoran (olaszul: Lucorano) falu Horvátországban Zára megyében. Közigazgatásilag Prekóhoz tartozik.
Zárától légvonalban 7 km-re délnyugatra, Ugljan szigetének közepén, községközpontjától 5 km-re északnyugatra, a sziget északkeleti partján Ugljan és Sutomišćica között, Zárával szemben az azonos nevű jól védett öbölben, egy termékeny mező szélén fekszik. Településrészei: : Mali Lukoran, Turkija, Zmorac, Primorje, Punta és Rančićevi-Sikirićevi. Strandjait évszázados fenyőerdők szegélyezik.
Ugljan szigete a régészeti leletek tanúsága szerint már a kőkorszak óta lakott. Első lakói az illírek egyik törzse a liburnok voltak. Erődített településeik maradványai a Celinjak, Kuranj és Sv. Mihovil nevű magaslatokon (i. e. 4. század) ma is láthatók. A sziget római betelepítése az i. e. 1. századra tehető. Első ismert említése a neves római írótól Pliniustól származik „Lissa” alakban. A rómaiak több villagazdaságot is építettek a szigeten, ezek közül mintegy tíznek máig fennmaradtak a romjai. Közülük a legjelentősebbek a Supetar-fok felé a Gospodski nevű halmon és a Muline-öbölnél Stivonon találhatók, ahol fennmaradt az olajbogyó feldolgozásához épített római malom romja is. A középkorban zárai nemesi családok birtoka volt, akik felépítették saját udvarházaikat, gazdaságaikat. Első írásos említése 1075-ben történt a zárai Szent Krsevan bencés kolostor birtokaként „Laucarani”, „Lukarano”, „Luko” alakban. A 15. századig ide tartozott a szomszédos Sutomišćica is. Területe Zárához tartozott, majd 1409-től a várossal együtt a Velencei Köztársaság része lett. A 18. század végén Napóleon megszüntette a Velencei Köztársaságot. Ugljan szigete 1797 és 1805 között Habsburg uralom alá került, majd az egész Dalmáciával együtt a Francia Császárság része lett. 1815-ben a bécsi kongresszus újra Ausztriának adta, amely a Dalmát Királyság részeként Zárából igazgatta 1918-ig. A településnek 1857-ben 552, 1910-ben 970 lakosa volt. Az első világháborút követően előbb a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd Jugoszlávia része lett. Az 1970-es évektől a több munkalehetőség miatt sok fiatal vándorolt ki, illetve költözött a nagyobb városokba és vándorolt ki az Egyesült Államokban és Ausztráliában is. A falunak 2011-ben 503 lakosa volt, akik hagyományosan mezőgazdasággal (főként szőlő- és olivatermeléssel), halászattal és újabban turizmussal foglalkoznak.
| Lakosság változása | |||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
| 552 | 630 | 672 | 793 | 818 | 970 | 1.112 | 1.019 | 1.252 | 1.257 | 1.197 | 956 | 675 | 687 | 492 | 503 |
Lukoranban született 1460 körül Šimun Klimantović ferences harmadrendi szerzetes, történetíró.