| Interstate 8 | |
| A San Diego Trolley felől | |
| Úttípus | út |
| Része ennek |
|
| Útfenntartó |
|
| Tulajdonos |
|
| Építkezés | 1957. augusztus 14. – |
| Hossza | |
| elkészült | 563,82 km |
| Ország | Amerikai Egyesült Államok |
| Tartományok | |
| Az út eleje | |
| Az út vége | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Interstate 8 témájú médiaállományokat. | |
Az Interstate 8 (rövidítve I-8) 563,82 kilométer hosszú kelet–nyugati irányú autópálya az Amerikai Egyesült Államok Kalifornia és Arizona államaiban, amely az Interstate 5 San Diegó-i csomópontjától az Interstate 10 Casa Grande-i csomópontjáig tart. A kaliforniai szakaszt Ocean Beach Freewaynek és Mission Valley Freewaynek nevezik.
A Cuyamaca-hegység első, deszkaburkolatú útjá 1912-ben adták át az Imperial Valley-ben, Yuma irányába; később erre épült ki a US 80 és az AZ-84; előbbi az 1964-es autópálya-átszámozás során az I-8 jelzést kapta. Az arizonai szakasz építése az 1960-as években kezdődött; a munkaetikai problémák végül Jimmy Fratianno maffiózó letartóztatásához vezetett, egy szövetségi albizottság pedig finanszírozási problémákat tárt fel.
A kaliforniai út végül 1975-ben, az arizonai pedig 1977-ben készült el, viszont a Colorado folyón átívelő hidat csak 1978-ban adták át. San Diego térségében a torlódások miatt további sávokat alakítottak ki, az 1976-os Kathleen hurrikán miatt pedig az Imperial Valley-i részt újjá kellett építeni.
Az I-8 jelölést az American Association of State Highway and Transportation Officials 1957-ben, a kaliforniai törvényhozás 1964-ben vezette be; ezzel egyidejűleg a US 80 jelölést megszüntették.
A San Diegó-i térség autópályája a 20. században épült ki; az I-5-től nyugatra eső szakasz 1972-ig a CA-109 része volt.
Az Alvarado Canyon Road San Diego és La Mesa közötti szakasza (a US 80 elkerülője) 1947 és 1990 között épült meg; az autópályává alakítás 1960-ban kezdődött és az El Cajontól nyugatra eső rész 1972-re készült el. A projekt 1962-ben a kereskedelmi kamarától elsőbbséget kapott; 1964-ben a US 80 jelölést törölték, 1965-ben pedig az I-8 lett a megye első elválasztósávval kiépült autópályája.
1959-ben az I-5-től nyugatra eső Ocean Beach Freeway a 286-os számot kapta; 1962-ben a Rosecrans Street-i szakaszra négy alternatívát dolgoztak ki. 1964-ben a 286-os utat 109-esre számozták át. Az óváros megóvását is figyelembe vevő bővítést 1966-ban tervezték elkezdeni és 1969-ben befejezni, de 1966 májusában hárommillió dollár hiányzott.
Az építkezés 1966. szeptember 22-én kezdődött a Pacific Highway és a Rosecrans Street csomópontjának átalakításával; ennek költségeit 10,86 millió dollárra becsülték. A tervek szerint a CA-109 az Camino del Riót követve érne el San Diegóig, ahonnan a kivitelezést a város folytatná (a CA-109 és CA-209 befejezését is későbbre tervezték). A 2×4 sávos Frontier Street-i szakasztól a Pechanga Arena felől érkező forgalom elvezetését remélték. Miután San Diego városa 1967 decemberében támogatta a projektet, a közbeszerzés 1968-ban indult, az átadást 1969-re tervezték. A Midway Drive-nál is terveztek egy csomópontot. A CA-109 projekt költségeit 2,3 millió dollárra becsülték.
Az I-5-ről a Camino del Rio felé vezető kihajtó 1968 februárjában, az I-8 felé vezető pedig augusztusban nyílt meg; a teljes befejezést 1969 nyarára tervezték. Az Ocean Beach Freeway alapkőletétele 1968. szeptember 23-án volt; 15 hónap alatt tervezték befejezni, azonban az 1969. februári esőzések több projektet is hátráltattak. Az út végül szeptemberben épült meg és októberben adták át a forgalomnak, 1972-ben pedig az I-8 része lett.
Még a kaliforniai autópálya-szakasz elkészülte előtt, 1964-ben közbeszerzést írtak ki az I-8 San Diegó-i és La Mesa-i szakaszainak hatról nyolcsávosra bővítésére; három év múlva aláírták a Fairmont Avenue és Ward Road közötti szakasz két sávval való szélesítéséről szóló szerződést. 1974-ben San Diego megállapodott az állammal a Texas Streetig tartó szakasz fejlesztéséről (Floyd Morrow testületi tag ellenezte a torlódások puszta útszélesítéssel való megoldását); ennek költségét 8 millió dollárra becsülték.
1974-ben La Mesa felkérte az államot az I-8 és a CA-125 csomópontjának átépítésére; az eredeti kialakítás szerint az I-8-ról nem lehetett keletre a CA-125-re, valamint a CA-125-ről nyugatra az I-8-ra hajtani. Októberben már folyamatban volt a CA-125 2×5 sávosra bővítése; az I-8 átalakítására 1981-re elkészült a környezetvédelmi hatástanulmány, az ötvenmilliós kihajtóépítés a szövetségi úthivatal jóváhagyására várt. 1985 májusában a CA-67 további rámpái álltak kivitelezés alatt, októberre pedig elkészültek az I-15 kihajtói. 1986-ban nyolcvanmillió dolláros beruházás keretében elkezdődött az I-8 Jackson Drive és Fuerte Drive közötti 1-1 sávval bővítése, valamint a CA-125 meghosszabbítása.
1977-re az előző évhez képest tíz százalékkal, napi 172 300 járműre növekedett a forgalom; a CA-52 bővítésétől a torlódások csökkenését várták. Az I-15-ről érkező forgalmat elvezető, keleti irányú Mission Gorge Road kihajtó 1979-ben nyílt meg. 1981 februárjára a napi járműforgalom elérte a 212 ezret, és az I-8-at a térség legforgalmasabb autópályájává nyilvánították; 1987-ben a College Avenue és a Waring Road közötti szakaszon óránként 2400 autó haladt át. 1992 márciusában további sávokat terveztek.
1987-ben Lakeside-ban a csúcsidei felhajtó forgalmat korlátozó közlekedési lámpát telepítettek volna, de ezt a közlekedők és Jim Ellis szenátor ellenzése miatt nem valósították meg.
A 19. században a San Diegótól keletre fekvő hegyekben postakocsi-útvonal húzódott. Az autópálya kiépülte előtt, 1912-ben átadott út a hegyen át vezetett; az út négy órán át tartott és az autók hűtője gyakran túlmelegedett, ékszíjuk pedig elszakadt; emellett a járművek gyakran a sárban ragadtak. Az 1926-ban szilárd burkolattal ellátott és 1927-ben átadott új út nyomai még a 20. század végén is látszottak. Az 1930-as évek elején egy szélesebb, kevesebb kanyarral rendelkező nyomvonal épült, azonban több hajtűkanyar (például a „halálkanyar”) volt rajta; ugyanezen évtizedben ennek nyomvonalán alakították ki az I-8-at. A The San Diego Union-Tribune szerint a San Diegó-i útépítés késedelme miatt Dél-Kalifornia kereskedelmi központja Los Angeles lett.
Az autópálya befejezése 1963 májusában az I-5 után a Highway Development Association második legfontosabb projektje volt; az El Cajon–Harritt Road szakasz közbeszerzése az év szeptemberében kezdődött. A Lakeview Roadig a US 80-nal párhuzamosan, majd onnan északra tervezett út átadását 1965 májusára tűzték ki; 1965 januárjáig a Lake Jennings Park Roadig tartó szakasz készült el. A 3,44 millió dolláros beruházás csökkentette az emelkedők szögét és az ívek számát. A Harritt Roadtól nyugatra eső, 2,6 kilométeres szakasz közbeszerzését 1964 októberében írták ki, és 1965 februárjában 2,1 millió dollárt különítettek el rá. Az év augusztusában 1,42 milliós szerződést írtak alá, szeptemberben pedig a teljes, 9,7 kilométeres szakasz kivitelezés alatt állt; az átadást a következő évre tervezték.
Mountain Springsben a keleti irányú útpálya a US 80 egykori útvonalát követi, az 1963-ban kiépült nyugati pedig a Devils Canyonon keresztül halad. A 15,6 kilométeres San Diego–CA-98 szakasz 3,69 milliós közbeszerzését 1963 májusában az Isbell Construction nyerte el; a The San Diego Union által a „legrögösebbnek” nevezett szakasz 1965 májusára készült el; a várható földcsuszamlások feltartották a kivitelezést, majd kezdetben mindkét irány a nyugati útpályát használhatta. A Los Angeles Times szerint „hihetetlen, hogy emberek felülkerekedhettek a természeti viszontagságokon”. A munkaterületet nehezen lehetett megközelíteni, és számos lejtőt ki kellett egyenlíteni, emellett a hőmérséklet nyáron elérte a 49 °C-ot, télen pedig -16 °C-ig is lecsökkent, valamint akár 130 km/h-s szelek is előfordultak. Ugyan nukleáris töltetek használata is felmerült, ezt elvetették, így Dél-Kaliforniában elsőként itt emeltek kötőgerendákat kötéllel a helyükre.
Az Imperial megye határáig tartó szakasz szerepelt az 1955–1956-os kaliforniai költségvetésben; a 10,8 kilométeres nyomvonalra 1965 májusában 3,3 millió dollárt különítettek el. A következő, 16 kilométeres szakasz tervezése szeptemberben kezdődött, a Crestwoodtól indulóéra pedig 1966 januárjában 3 millió dollárt ítéltek meg; a két útpálya összeérésétől Jacumba gazdasági fellendülését várták (mivel az autópálya kikerülte a települést, a benzinkutak és kávézók bezártak, de az autóforgalom csökkenése miatt számos nyugdíjas költözött ide). Mivel Boulevard település Manzanita néven való kitáblázása vitákhoz vezetett, kezdetben a feliratokat letakarták.
A Harbison Canyontól induló szakaszra 6,55 millió dollárt ítéltek meg, az átadást pedig 1969-re tervezték, így egy 48 kilométeres szakaszt kivéve a teljes I-8 szabványos autópályává válhat. 1967 októberében az esetlegesen növekvő szmog aggodalmakat szült. Az Alpine-tól keletre eső, hat kilométeres szakasz befejezését 1968-ra tervezték; ezzel San Diegótól keletre folyamatos autópálya jönne létre. 1968 májusában már folyt a kivitelezés, augusztusban pedig 7,8 milliós szerződést írtak alá a Descanso Junctionig való hosszabbításra. A hegyoldal dinamittal való bontása során 4,2 millió köbméternyi földet és kavicsot termeltek ki. Egy újabb projekt keretében a második világháborúban meg nem épült alagút térségében dolgoztak.
1969 februárjának közepére az Alpine-on keresztüli szakasz készen állt, átadását február 21-ére, egy másikét pedig áprilisra tervezték. Az innen kitermelt földet a Sweetwater River Bridge melletti töltéshez hordták, de a Viejas Grade közeli szintkiegyenlítés végül nem készült el. Az Ellis Grade pihenőhelyet távolabb helyezték. Április 19-én átadták az Alpine-tól keletre eső, május 22-én pedig a teljes alpine-i szakaszt (a Viejas Grade-i szakasz elkészültét 1972-re tervezték). 1970-ben a Sweetwater folyó feletti híd építés alatt állt; a teljes projekt költsége 22,1 millió dollár volt. Májusban az átadást az év későbbi időszakára tervezték. Itt jött létre az ország második legmagasabb, 110 méteres töltése.
Az utolsó kaliforniai szakasz, a Japatul Valley Road és Boulevard közötti elsőbbséget élvezett az 1969–1970-es költségvetésben. Pénzügyi nehézségek miatt az Interstate Highway System végső befejezésének évét 1972-ről 1974-re módosították. Az I-8 végső szakaszának költségeit 45 millió dollárra becsülték; a három fázis három egymásutáni évben készülne el. A növekvő infláció miatt a Laguna Junctionig és a La Posta Roadig tartó szakasz kivitelezését egy évvel elhalasztották. 1970 májusában megítélték a 10,6 kilométeres Buckman Springs–Crestwood szakaszhoz kellő forrásokat, így már csak egy 13 kilométeres rész hiányzott a teljes autópályából. A kaliforniai autópálya-ügynökség szerint a San Diego–El Centro közötti autózás ideje két órával csökkent. 1970 augusztusában 22+15 milliót különítettek el a hiányzó szakaszokra.
1971 májusában Alex Gay, El Centro polgármestere kérte, hogy a nagy torlódások miatt El Centro és San Diego között újabb sávokat alakítsanak ki (ekkor már csak a Japatul-völgy térségének szakasza hiányzott). 1971 novemberében a Sunrise Highwayig tartó szakaszra 16,5 milliós közbeszerzést írtak ki, majd a hídépítés nehézségei miatt végül 22,6 milliós szerződést írtak alá. A hiányzó három szakasz átadását 1974 közepére tervezték, azonban 1972 márciusában pénzügyi nehézségek miatt ezt elhalasztották.
1974 elején a maradék 35 kilométer átadását 1975-re tervezték. A Japatul és Pine völgyek közötti szakaszt 1974. november 24-én, az utolsó, 13 kilométerest pedig 1975 májusában adták át a forgalomnak.
A Buckman Springs pihenőhely 1979 januárjában nyílt meg. 1987-ben El Cajon térségében az államban elsőként 65 mérföld per órás (105 kilométer per órás) sebességkorlátozást vezettek be; később ezt az autópálya több részén is alkalmazták.

Az Imperial Valley-n eredetileg deszkákból épített út vezetett át; a Colorado folyó feletti híd 1915-ben nyílt meg. Később a térség legfontosabb útja a US 80 volt, de már az 1950-es években tervezték egy autópálya építését. A hidat 1,2 millióért 1956-ban cserélték, ez az I-8 1976-os átadásáig használatban volt. 1957-ben El Centro városa kérte egy autópálya megépítését, de Jacob Dekema útmérnök szerint egy 2×2 sávos gyorsforgalmi utat a közeli légitámaszpont jövőbeli bővítése miatt nem építhetnek meg.
1964 októberében az állami költségvetésbe bekerült az I-8 Imperial Avenue és CA-111 közötti szakasza, decemberben pedig a Colorado folyótól nyugatra eső szakasz megvalósíthatóságát vizsgálták. 1956 júniusában a Seeley felé vezető szakasz építés alatt állt, a végső átadást 1968-ra tervezték. A Drew Roadtól nyugatra eső 19,6 kilométeres részt kétszázmillióért 1967 elejére akarták befejezni, de ezt később 1972-re halasztották. 1967 szeptemberében az állam megrendelte a Drew Roadtól keletre eső rész megépítését; Dekema szerint 1973-ra el kell készülniük azért, hogy a szövetségi kormány a költségek 90%-át megtérítse.
1970 elején úgy tervezték, hogy az Ogilby Road-i szakaszt még abban az évben átadják; az 5,2 milliós projekt részét képezte a Colorado-sivatagban 1961 és 1965 között megépült út burkolatának cseréje is. Az 1970 júliusában megnyílt San Diego–El Centro útvonalon az utazási idő 3,5-ről 2 órára csökkent (a telepeseknek még két napig tartott). Az autópálya ezen szakasza számos alacsonyabb rendű észak–déli utat kettévágott, ezt szervizutakkal kívánták orvosolni.
A Holtville-t elkerülő, 26 kilométeres szakasz építése 1969 decemberében kezdődött és 1971 májusában már majdnem elkészült, ezzel az autópálya Winterhavenig folyamatossá vált. A 11,2 milliós beruházástól húsz perc időmegtakarítást vártak; a holtville-i lakosok azonban problémásnak találták, hogy a város keleti részével mindössze a szűk CA-115 teremtene kapcsolatot. A sivatagi hő miatt a munkálatok minden hajnalban 3:30-kor kezdődtek; a Matich Construction Company emellett meg akarta dönteni az egy nap alatt lefektetett legtöbb beton rekordját, de a betonkeverő elromlott. Ugyanezen évben közbeszerzést írtak ki a Winterhaven közeli mezőgazdasági ellenőrzőpontra.
Az utolsó kaliforniai szakasz, az Algodones Roadtól az arizonai határig tartó 10,5 kilométeres rész közbeszerzését 1972 elején írták ki. A San Diego–Yuma szakasz átadását 1975 nyarára tervezték; Yuma környékén egy hálózati hiányosság jött létre. Mivel az I-10-et akkor még nem adták át, a Los Angeles felől érkezők egy része is az I-8-at használta.
A Colorado folyó feletti híd 7,4 millióba került; 1975 júniusában aggódtak, hogy az állam pénzügyi problémái a hidat is érinthetik; 1975 októberében szerződést kötöttek a Novo-Rados Constructionnel, majd a kivitelezést felfüggesztették. Az Arizona és Yuma részvételével tervezett hidat végül 1978. augusztus 18-ára készült el, ezzel a kaliforniai szakasz mérföldenként átlagosan egymillió dolláros költséggel teljessé vált. Az 1978. szeptember 20-án átadott szerkezet részben Arizona tulajdona.
1966-ban a Fratianno Trucking Company és a Miles and Sons Trucking Company perében Jimmy Fratianno gengsztert kapcsolatba hozták Frank Bompensieróval, a San Diegó-i maffiafőnökkel (Fratianno a „nyugati parti kivégzőként” lett ismert, tizenhat rendbeli gyilkossággal vádolták meg). Az El Centró-i szakasz építésekor a két cég szállította el a kitermelt földet; a Fratianno Trucking Company sofőrjeivel megvásároltatták a járműveket, azonban azok tulajdonjoga a cégnél maradt, emellett fizetésük egy részét is visszatartották. A járművezetők ezután Leo Moceri maffiafőnöktől vettek fel kölcsönt; az 1966 elején lefolytatott vizsgálatot követően augusztusban az állam a két cég és öt személy ellen eljárást indított. John Erreca közmunkafelelős állítólag kapcsolatban állt a Fratianno céggel és elnézte a szabálytalanságokat, de ezt később a Pat Brown kormányzó által elrendelt vizsgálatot követően Robert Bradford közlekedési tisztviselő és a Szövetségi Nyomozóiroda cáfolták.
A járművezetők az államtól 36 ezer dollárnyi kártérítést kaptak, Fratiannót és Bompensierót pedig csalással és a munkaügyi szabályok megsértésével vádolták meg; ugyan utóbbit felmentették, előbbit bűnösnek találták. Imperial megye szerint a túlméretes járművek 25 ezer dollár kárt okoztak, Fratiannót a szövetségi kormány pedig tízezer dollárra és három év próbaidőre ítélte; a büntetést nem fizette ki, ezért letartóztatták, de 1969 szeptemberében szabadult. Az állam 1969-ben 1–3 évre ítélte; 1973-tól a feltételes szabadláb feltételeinek megsértéséért a Chico börtönben tartották fogva. Exfeleségét, Jewelt és cégét külön-külön 4014 dollárra büntették.
Az 1976-os Kathleen hurrikán miatt az Ocotillótól nyugatra eső szakasz építése félbeszakadt. Egymillió dollárért új híd épült, amit 1978 februárjában adtak át a forgalomnak. 1982-ben ugyanezen szakaszt áradás miatt újra lezárták.

Yuma és Gila Bend között az út az egykori Butterfield Overland Mail postakocsi-útvonalat követi. Tucson és Yuma között 1877-ben nyílt meg a Southern Pacific Railroad vasútvonala. A US 80 ezen szakasza 1921-ben az országos számozott úthálózat része lett volna, majd 1926-ban megkapta a 80-as számot; ekkor szilárd burkolata még nem volt. 1928-ban a Gila Bend és Casa Grande közötti szakasz lett a CA-84, a következő évben pedig egy szakaszán szilárd burkolat épült. Az 1930-ban átadott út szintén nem rendelkezett szilárd burkolattal.
1934-ben a Maricopa megyei szakaszt leburkolták, majd San Diegó-i lakosok turisztikai okokból kérték a teljes út átalakítását. 1935-ben az I-8 jövőbeli szakaszát szilárd burkolattal látták el. A járművezetőktől kérték, hogy a sivatagi szakaszon tartsanak maguknál tartalék ékszíjakat, hűtőcsöveket és ivóvizet. 1952-től a Shortcuts Association a CA-84-et Phoenix–San Diegó-i útvonalként népszerűsítette.
Amikor a nyomvonal átépítését tervezték, 1958 végén Casa Grandé-i szállótulajdonosok ellenezték a várost elkerülő szakaszt, majd yumai szállótulajdonosok bevételcsökkenéstől tartva alternatív útvonalat javasoltak. 1962-re az alternatívák száma ötről kettőre csökkent, azonban a közeli iskolák szerint az autópálya megépültével 1200 diák számára gyalogosan megközelíthetetlenné válnának az intézmények. Később a Colorado folyó partján, a vasúti sínek mentén új nyomvonalat jelöltek ki. Az első kettő szakasz (2, illetve 1,34 km) 1958-ban nyílt meg, mindkettőn 1-1 külön szintű csomópontot alakítottak ki. 1959-ben átadták az Aztec közeli szakaszt is; ennek négy fázisát négy vállalkozó építette. A Sentinel és Gila Bend közötti rész építése 1960. december 10-étől 1962. április 18-áig tartott, majd 1963-tól a mohawki szakaszt építették. Kereskedők visszajelzésére alapozva Yuma városa az 1964-es jóváhagyást követően több módosítást javasolt. A városkép javítása érdekében az autópálya mellé új parkot terveztek.
1964-ben a Képviselőház számos munkaügyi hiányosságot tárt fel, melyek felelőseként részben az arizonai közúti hatóságot nevezték meg; például az út magas agyagtartalmát 26 278 dollárba került javítani. Ekkor kezdődött a Casa Grandé-i szakasz építése, a többi tervezés alatt állt.
1965-ben 1,46 millió dollárért szerződtek a 9,2 kilométeres Araby Road-i szakaszra; két év múlva az átadást 1969-re tervezték (kivéve a hidat); a Colorado folyóig tartó rész teljes költségét 9,69 millióra becsülték. Helyi panaszokat követően Francis Turner, a szövetségi közúthivatal tisztviselője hozzájárult, hogy a korábbiaktól ellentétben megvizsgálják a Trekell Road-i csomópont megépíthetőségét. A hárommilliós Casa Grandé-i szakasz kivitelezése 1968 márciusában kezdődött; ekkoriban az építési forgalom miatt számos út menti vállalkozás bevételcsökkenést tapasztalt, de az átadástól a forgalom fellendülését várták. A Yuma megyei kereskedelmi kamara 1968 végétől a turizmus erősítését tervezte.
Az utolsó (Midway Road–I-10) szakasz közbeszerzését 1969 januárjában írták ki. A 3,7 milliós projekt novemberben kezdődött, és 1970. június 15-én a Casa Grandé-i szakasz keleti útpályáján megindult a forgalom. A keleti útpálya átadása a kereskedelmi forgalomban nem hozott változást. 1971-ben a yumai szakasz megépültével az autópálya közel teljessé vált. A CA-84 mentén nyomvonal-korrekciót hajtottak végre az I-10 irányába; ekkoriban már csak a Gila Bend-i elkerülő és egy yumai szakasz nem épült meg. A yumai 16. utcától keletre eső részt 1972 júniusában adták át, majd augusztusban megrendelték az 1,6 millió dolláros, 9,7 kilométeres Gila Bend-i rész megépítését. Yumában a kereskedelmi egységek bevételcsökkenést tapasztaltak; ezen a félreérthető táblák áthelyezésével javítottak. 1976-ban a 16. és 4. utcák közötti szakasz kivitelezés alatt állt; a Colorado folyó feletti híd megépítése előtt a yumai vízműtelepet át kellett helyezni, mivel a hídról lezuhanó veszélyes anyagokat szállító jármű beszennyezhetné a város vízkészletét. A hidat 1978. szeptember 20-án nyitották meg.
Az I-8 átadásával a CA-84 és US 80 jelöléseket megszüntették.

A CA-98-tól a keleti végpontig tartó szakasz a National Park Service támogatásával létrejött Juan Bautista de Anza National Historic Trail része.
Az I-8-at a kaliforniai úttörvény Route 8-ként definiálja:
Az (a) szakaszt a szövetségi úthivatal nem tekinti autópályának, de a kaliforniai közlekedési hatóság Interstate-ként táblázta ki.
Az út San Diegóban kezdődik a Sunset Cliffs Boulevard és a Nimitz Boulevard csomópontjánál, majd rövid ideig a San Diego folyóval párhuzamosan haladva az óvárosnál keresztezi az I-5-öt és a CA-209 korábbi szakaszát, a Rosecrans Streetet.
A Mission-völgybe érve áthalad a „Hotel köröndön”, majd találkozik a CA-163-mal, az I-805-tel és az I-15-tel. La Mesában a CA-125-öt, El Cajonban pedig a CA-67-et keresztezi, ezután pedig párhuzamosan halad a San Diego Trolley könnyűvasúttal.
El Cajontól keletre a Cleveland Nemzeti Erdőbe emelkedik, majd Alpine-t érintve és a Viejas Casino & Resort mellett elhaladva Pine Valley-be érkezik. A Carpenter-hágónál négyszer is 1219,2 méterre emelkedik, majd érinti a Laguna-hágót, a Crestwood-hágót és a Tecate-gerincet. A Laguna-hágót követően elhalad egy belső ellenőrzőpont mellett; itt még a beton elválasztók telepítését követően is sok volt a baleset, mivel a csempészek az állomást kikerülve nagy sebességgel a forgalommal szemben haladtak. A CA-79 csomópontját követően keresztezi a La Posta és Campo rezervátumokat.
Boulevardban érinti a CA-94 keleti végpontját.
Imperial megye határán keletre fordul, majd kettéválik: a nyugati irányú útpálya a Devils-kanyonban, míg a keleti irányú az In-Ko-Pah-szurdokban halad; itt 18 kilométer alatt 910 méterre süllyed. Egyes pontjain a medián szélesség 2,4 kilométer; ezen a szakaszon az erős szelek miatt gyakoriak az útzárak (a kaliforniai autópálya-rendőrség 1966-os becslése szerint a szél a 160 km/h-s sebességet is elérheti). Az Imperial Valley-ben keresztezi a CA-98-at, majd elhalad a Desert View Tower mellett. Ocotillót és Coyote Wellst érintve El Centróba érkezik.
El Centróban érinti a CA-86-ot, CA-111-et és CA-115-öt. Itt -16 méterre süllyed, ez az ország legalacsonyabban fekvő autópálya-szakasza. Az Algodones-dűnéket és a CA-186-ot érintve 98 kilométer hosszan párhuzamosan halad az All-American Canal vízvezetékkel. Imperial megyében 800 méterre halad a mexikói határtól. Felicityt és Winterhavent érintve Yumába érkezik.
A kaliforniai gyorsforgalmi úthálózat része, és egy szakasza teljesíti a turistaút-hálózat kritériumait (de annak nem része). A San Diego és Arizona közötti szakaszt Barátság határútnak nevezik. Az I-5-től nyugatra eső szakaszt Ocean Beach Freewaynek, az indián rezervátumok közelében haladót Kumeyaay Highwaynek, az Old Town és El Cajon közöttit pedig Mission Valley Freewaynek hívják. 2014-ben a Bonds Corner Road és a CA-115 között naponta átlagosan 11 800, az I-15 és az I-805 pedig 239 ezer jármű használta (utóbbi az állam legnagyobb napi átlagforgalma).
Az út a Colorado folyó felett lép be Arizonába, majd dél felé haladva Yumánál eléri a US 95-öt, ezután pedig azzal párhuzamosan haladva Kelet-Yumán és Fortuna Foothillsen keresztül egy újabb belső határállomást érint. A Gila-hegységben a keleti útpálya alulról keresztezi a nyugatit, ezután a Telegraph-hágóig a bal oldalon halad.
Welltonnál északkeletre fordul, majd a Gila folyóval párhuzamosan haladva érinti Rollt. A Barry M. Goldwater bombázóállomás és a Yumai tesztállomás között elhaladva Datelandbe, majd Gila Bendbe érkezik; itt találkozik az AZ-85-tel.
Gila Bendet elhagyva délnyugatra fordul és a Sonora-sivatagi Nemzeti Emlékhelyet követően keresztezi az AZ-84-et, majd a Casa Grande-hegyi Parkban, az I-10 csomópontjában végződik.
Az AZ-85 I-8 és I-10 közötti szakaszát javasolják a Phoenixet kikerülni szándékozóknak. A Butterfield Trail és a Freeman Road közötti szakasz napi átlagos forgalma 5200, míg az AZ-280 és az Araby Road közöttié pedig 44 400 jármű (ez az államban a legmagasabb). A 2010-es évek elején Casa Grande és Gila Bend között előfordult a drog- és embercsempészet.
| Csomópontok, pihenőhelyek és hidak | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
{{cite web}}: Check date values in: |access-date= (súgó); Italic or bold markup not allowed in: |publisher= (súgó){{cite web}}: |archive-date= / |archive-url= timestamp mismatch; 2011. február 1. suggested (súgó)