Fekvése
Makarskától légvonalban 34 km-re délre, Dubrovnik városától légvonalban 89, közúton 119 km-re északnyugatra, községközpontjától 8 km-re nyugatra, a Pelješac-félsziget nyugati részén, a Sveti Liberan-foktól nyugatra eső területen fekszik. A település régi tengerész hagyományokkal rendelkezik, de található itt gyümölcsös és botanikus kert is ahol gyümölcsöket és más a tengerészek számára hasznos növényeket termesztettek. Viganj felett találhatók Basina, Kovačevići, Kraljevića selo, Šapetino selo, Podac és Dol településrészek. A Sveti Ivan-hegyen, ahol az úttól nem messze kápolna is áll az osztrák-magyar haditengerészet ágyúállásainak maradványai találhatók.
Története
A területén már az őskorban is éltek emberek. Az első itt élő ismert nép az illírek voltak, akik az i. e. 2. évezredben jelennek meg. A magaslatokon épített erődített településeken éltek. Településeik maradványai megtalálhatók a Pelješac-félsziget több pontján is. Az illírek halottaikat kőből rakott halomsírokba temették, melyek általában szintén magaslatokon épültek. Illír halomsírok találhatók a Sveti Ivan-foknál és Gubavicánál. Az illírek i. e. 30-ig uralták a térséget, amikor Octavianus hadai végső győzelmet arattak felettük. Az elnevezés eredetét illetően nincs hiteles forrás, van azonban egy legenda. Eszerint a Pelješacnak ezen a részén egykor három testvér élt, mindhárman kovácsok voltak. Egy nap elhatározták, hogy megosztoznak. Az első testvér kapta a kovácsházat, ahol tovább élhetett. Róla kapta a nevét a közeli település Kućište. A második testvér kapta a kovácsfújtatót és azután ott lakott a róla elnevezett Viganj településen. A harmadik testvérnek az üllő jutott és a helyet ahol letelepedett ezután róla Nakovanjnak nevezték.
A település a középkorban is mindvégig lakott volt, 14. századtól a 18. század végéig a Raguzai Köztársasághoz tartozott. Első írásos említése 1336-ban „Vigel”, illetve „Vighen” alakban történt. Ebben az időben a ma Viganjhoz tartozó Basina még jelentősebb település volt, a többi környékbeli település később létesült. A 17. századra Viganj a köztársaság tengeri kereskedelmének egyik fontos központja lett. A század végére a helyi lakosok körében már a hajózás volt a legelterjedtebb foglalkozás. Egymás után épület az új házak is a településen. 1672-ben felépült domonkos kolostor. A kolostor mellett építették fel a Rózsafüzér királynője templomot, melyet 1687-ben szenteltek fel. A kolostor 1909-ig állt fenn, bár már a teljes 19. század folyamán üresen állt. Később a helyiek az épületében nyitották meg a település iskoláját, mely 1947-ig működött. Plébániáját 1761-ben alapították, amikor leválasztották a podgorjei Karmen plébániáról. Kezdetben a plébániához tartozott a szomszédos Kućište is. Viganj 1806-ban a Raguzai Köztársaságot legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon bukása után 1815-ben a bécsi kongresszus a Habsburgoknak ítélte. 1857-ben 563, 1910-ben 414 lakosa volt. A 20. század elején Viganj elveszítette korábbi jelentőségét. Ennek hátterében a gőzhajózás elterjedése állt, mely teljesen háttérbe szorította a vitorlás hajókat. A hajózás megszűnése nagy kivándorlási hullámot indított el, melynek főbb céljai Amerika, Ausztrália és Új Zéland voltak. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 2011-ben a településnek 283 lakosa volt, akik főként a turizmusból éltek.
.JPG)
Horvátország
é. sz. 42° 59′ 06″, k. h. 17° 05′ 35″42.985000°N 17.093000°EKoordináták: é. sz. 42° 59′ 06″, k. h. 17° 05′ 35″42.985000°N 17.093000°E
