Története
A régészeti leletek alapján Klinac feletti Gradina nevű magaslat már a történelem előtti időkben is lakott volt, ahol egy vaskori erődített település állt. A hegyet olykor Klimna gorának is nevezik, mely nevét valószínűleg Szent Kelemenről kapta, mert magyar neve is Szent Kelemen hegye volt, míg a várat Klinác várának, illetve Klinbnagornak nevezték. A vaskori leletek között a cseréptöredékek mellett sok kis állatfigura, stilizált juhok, kutyák, lovak kerültek elő, melyek az illírek itt élt törzseihez a kolapianokhoz és a segestianokhoz köthetők. Kivitelükben észak-boszniai hatást tükröznek és a Sana menti Donja Dolina és Sanski Most, valamint a szlovéniai Bela Krajina és Dolenjska leleteihez hasonlítanak. A vaskori erőd minden bizonnyal kapcsolatban állt a közeli šušnjari nagyméretű hallstatt-kori erődített településsel is. A vár még a római korban is használatban volt, melyre az itt talált római pénzek utalnak. Klinac térségét 1211-ben II. András király a topuszkai cisztercitáknak adományozta. 1499-ben a Frangepánok adományából lett a zágrábi káptalané. Klinac ma is látható várát 1551-ben Pecki és Csuntics váraival egyidejűleg építtette a káptalan a Gradina nevű magaslatra. Miután megerősítését nem tartották kifizetődőnek a fokozódó török támadások nyomán 1563-ban az udvari haditanács lerombolását rendelte el. A török a 16. század második felében az egész térséget megszállta.
1683 és 1699 között a felszabadító harcokban a keresztény seregek kiűzték a térségből a törököt és a török határ az Una folyóhoz került vissza. 1697 körül a török uralom alatt maradt Boszniából és a Banovina más részeiről előbb horvát katolikus, majd a 18. században több hullámban Közép-Boszniából, főként a Kozara-hegység területéről és a Sana-medencéből pravoszláv szerb családok települtek le itt. Az újonnan érkezettek szabadságjogokat kaptak, de ennek fejében határőr szolgálattal tartoztak. El kellett látniuk a várak, őrhelyek őrzését és részt kellett venniük a hadjáratokban. 1696-ban a szábor a bánt tette meg a Kulpa és az Una közötti határvédő erők parancsnokává, melyet hosszas huzavona után 1704-ben a bécsi udvar is elfogadott. Ezzel létrejött a Báni végvidék (horvátul Banovina), mely katonai határőrvidék része lett. 1745-ben megalakult a Petrinya központú második báni ezred, melynek fennhatósága alá ez a vidék is tartozott.
A katonai határőrvidék megszűnése után Zágráb vármegye Petrinyai járásának része volt. 1857-ben 131, 1910-ben 248 lakosa volt. A 20. század első éveiben a kilátástalan gazdasági helyzet miatt sokan vándoroltak ki a tengerentúlra. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A II. világháború idején a Független Horvát Állam része volt. A háború után a béke időszaka köszöntött a településre. Enyhült a szegénység és sok ember talált munkát a közeli városokban. A délszláv háború előestéjén lakosságának 99%-a szerb, 1%-a horvát nemzetiségű volt. A falu 1991. június 25-én a független Horvátország része lett, de szerb lakossága a Krajinai Szerb Köztársasághoz csatlakozott. A falut 1995. augusztus 6-án a Vihar hadművelettel foglalta vissza a horvát hadsereg. A szerb lakosság többsége elmenekült. 2011-ben 27 lakosa volt.
Horvátország
é. sz. 45° 22′ 00″, k. h. 16° 18′ 08″45.366667°N 16.302222°EKoordináták: é. sz. 45° 22′ 00″, k. h. 16° 18′ 08″45.366667°N 16.302222°E
