Története
A történeti források már a 15. század közepén említik. Nevét kiterjedt szőlőültetvényeiről kapta, melyek a helyi temető közelében emelkedő domb napos oldalán irigylésre méltó számban sorakoztak. A török hódítás előtti utolsó birtokosa a Draskovich család volt. A török Valpó várának elestével 1543-ban foglalta el azt a területet és csak 1687-ben szabadult fel uralma alól. A török korban 5 ház állt a településen. Bećir nevű török birtokosa Valpón lakott, míg utolsó birtokosa egy Karalia nevű török volt. 1698-ban „Vinogradczy” néven szerepel a szlavóniai települések kamarai összeírásában. A török kiűzése után a valpói uradalom részeként kamarai birtok volt, majd 1721. december 31-én III. Károly az uradalommal együtt Hilleprand von Prandau Péter bárónak adományozta.
Az első katonai felmérés térképén „Vinogradcze” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Vinogradcze” néven szerepel. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Vinogradcze” néven 40 házzal, 262 katolikus vallású lakossal találjuk. A 19. század végén és a 20. század elején főként Likából települtek ide horvát családok azért, hogy a belistyei Gutmann-faüzemben dolgozzanak.
1857-ben 275, 1910-ben 371 lakosa volt. Verőce vármegye Eszéki járásához tartozott. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 98%-a horvát anyanyelvű volt. A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A két világháború között az 1920-as években Dalmáciából és a horvát Tengermellékről több család telepedett le itt. A háború után Likából és a horvát Zagorje vidékéről újabb horvátok érkeztek a településre. 1991-ben lakosságának 96%-a horvát nemzetiségű volt. 2011-ben 256 lakosa volt.
Horvátország
é. sz. 45° 39′ 56″, k. h. 18° 21′ 45″45.665556°N 18.362500°EKoordináták: é. sz. 45° 39′ 56″, k. h. 18° 21′ 45″45.665556°N 18.362500°E
