Fekvése
Eszéktől légvonalban 48, közúton 55 km-re nyugatra, Diakovártól légvonalban 32, közúton 44 km-re északnyugatra, községközpontjától 3 km-re délnyugatra, Szlavónia középső részén, a Krndija-hegység északi lejtőin fekszik. Áthalad rajta a Nekcse-Bród főútvonal és a Nekcse-Pleternica vasútvonal. Településrészei: Tajnovac, Štukino brdo, Donja Mala, Poljana, Novi Zoljan, Stari Zoljan (egykor Švapski Zoljannak is hívták) és Potok.
Története
A régészeti leletek tanúsága szerint a falu területe már az őskor óta lakott volt. A Nekcsét elkerülő út építésének megelőző munkálatai során az építendő út nyomvonalán, a Grbavica nevű magaslat alatt, a Nekcsei-patak nyugati partján őskori és középkori leletek kerültek elő.
Számos, a 9. századtól a 10. századig terjedő időre jellemző, fésült hullámokkal díszített középkori kerámiát találtak. Néhány régebbi kerámia és kőszerszám is előkerült, melyek a késő neolitikum és a kőrézkor időszakához, az i. e. 3500 és 2200 közötti időhöz tartozott. A „Gaić” lelőhelyre a Nekcsei-patak délkeleti oldalán, a Gaić-erdőtől nyugatra, a Slobodnica és Alsómiholjác közötti gázvezeték építése során bukkantak. Az itteni szántóföldön és rét területén talált cseréptöredékek és téglák egyértelműen középkori településre utalnak.
A jelek szerint a középkori falu nem a mai helyen, hanem feljebb, a Krndija-hegységben feküdt. Lakói csak a mai út elkészültével települtek le a hegyek közül az út mellé. A régi falu Szent Katalin templomát és plébánosát 1333-ban és 1335-ben is említi a pápai tizedjegyzék. A templom vélhetően a falun kívül, magányosan állt, helye pedig nem egyezik a mai Szent Katalin templom helyével. A korabeli jelentés szerint 1824-ben az új kápolna építésekor bontották le. Zoljant a mai nevén csak a 16. század óta nevezik. Nikolić atya egy 1660-as jelentésében, mely még a török uralom idején kelt „Zoglian” néven említi. A második világháború előtt a Zoljan név helyett még a településrészek neve (Poljana, Donja Mala, Štukino brdo, Švapski Zoljan, Tajnovac és Potok) volt az elterjedt. Ezeket ma is így nevezik.
A török uralom előli felszabadítás után osztozott a nekcsei uradalomhoz tartozó többi falu sorsában. Előbb kamarai birtok lett, majd a nekcsei uradalommal együtt előbb Johann Ferdinand Kyb, majd Catarina Caraffa lett a birtokosa. 1708-ban a nekcsei birtokkal együtt az udvari kamara igazgatása alá került. Az uradalmat 1723-ban a császár Lamperg Ferenc Antal hercegnek adományozta, aki 1726-ban eladta az eszéki erőd parancsnokának, Oduyer Antal gróf tábornagynak. 1734-ben a nekcsei uradalommal együtt a Pejácsevich család lett a település birtokosa, akik a második világháború végéig birtokolták.
Az első katonai felmérés térképén „Soliane” néven található. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Zolyán” néven szerepel. Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Zolyan” néven 59 házzal, 355 katolikus vallású lakossal találjuk.
A településnek 1857-ben 361, 1910-ben 759 lakosa volt. Verőce vármegye Nekcsei járásához tartozott. Az 1910-es népszámlálás adatai szerint lakosságának 86%-a horvát, 3%-a magyar anyanyelvű volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben lakosságának 98%-a horvát nemzetiségű volt. 2011-ben 733 lakosa volt.
.jpg)
Horvátország
é. sz. 45° 28′ 34″, k. h. 18° 03′ 39″45.476238°N 18.060873°EKoordináták: é. sz. 45° 28′ 34″, k. h. 18° 03′ 39″45.476238°N 18.060873°E
